A gyorsan szerelembe eső ember egyik hibája, hogy képzelt dolgokba lesz szerelmes.
Akarlak. Akarlak egy kicsit. Nem sokat belőled, de nem is keveset. Adok helyette majd magamból sokat. Amit tudok, amim van.
Ne visszafelé gondolkodj! Rosszul csináltad? Nem rossz szándékkal tetted, nyilván. Rájöttél dolgokra, ez elég. Bánod, rendben van. De nem kell meakulpázni, hanem előre figyelni. Arra, hogy most mit teszel. Sajnálni magad és szenvedni lehet egy darabig, csak nem visz előre. De hogy befelé figyelsz, az jó jel. Ne ijedj meg tőle! Változást hoz, és a változásban van a jövő. Minden napnak a maga terhét nézd!
Akkor, ott az út szélén, még nem tudtam, hogy kicsoda. Csak valami olyasmit éreztem, hogy ezzel az emberrel jó lehet elindulni. És megérkezni is jó lehet. S a legjobb talán a közbeeső idő vele. Az utazás. Mert nem mindegy, hogy kivel utazik az ember. Az már ott bizonyos volt, hogy a férfi körül a dolgok és az emberek biztonságban vannak. Hogy nála az igen igen, a nem nem, a nyolc óra az nyolc óra, a tizenkettő az percre pontosan tizenkettő. Közben játékosság terem mellette, és kíváncsiság, meg jóízű barátok, akiknek megőrzi fontos mondataikat.
Kóstolgat az élet minket, gondoltál már erre? Hoz rengeteg jót, de mindig valami nagy árat fizetsz. Olyan terheket ró rád, meggebedsz. Aztán megint ad. Elvesz, ad. Néha azt érzem, figyeli, mit bírsz még...?
- Van a szenvedésnek értelme?
- Van.
- És mi az?
- Kinyílik a szívünk.
- Van.
- És mi az?
- Kinyílik a szívünk.
Azt hisszük, hogy erőszakolni kell mindent az évek során. Fogni, vinni, el nem engedni, összeszorított fogakkal gyűjteni, cipelni csak előre. Csak sokára ismerszik meg az élet nevű különös jelenség természete. Hogy az elengedés többet segít, mint a görcsös akarás, s hogy az elégedett embert kudarc nem éri.
Aki már átélte, tudja, milyen az, amikor az ember első pillantásra érzi, kell neki az a másik. Hogy csak az a másik kell neki.
A gyerekeket a szüleik nevelik. A nagymamájuk és a nagypapájuk meg szereti őket.
Hová tűnik a fájdalom? Elpárolog? Fölszívódik? Vagy ott áll lesben valahol egy sötét szögletben, és csak a pillanatot várja, hogy felbukkanjon. Hová lesz? A leghihetőbb, hogy bennünk marad. Itt van, láthatatlanul. Elnyúlik, elterül, nincs is. Nem érzünk a jelenlétéből ilyenkor semmit. Pedig biztosan itt ólálkodik. Hogyan tudna másképp, ha akar, egy másodperc tört része alatt elhatalmasodni rajtunk? Hogyan tudna rögtön és azonnal úgy fájni?
Idővel te ülsz ki az arcodra. A gondolataid, az érzelmeid, a bánatod, a sérelmeid, a vágyaid, minden, amin átmész.
Gyökerek nélkül elpusztul a növény. - Hogy maradhatna meg gyökerei nélkül az ember...
A boldog ember boldogságot sugároz a világba, és ez az egyik legfőbb jó. Ezzel lehet igazán segíteni.
Amit megtehetsz, tedd meg. Én egy picit erőszakolom magam, ha nincs is kedvem. Aztán megjön.
Egyszer megkérdezte tőle, miért van fönn minden hajnalon. Azt mondta, vétek aludni ilyenkor, gyerekem. Nézd a leveleken a harmat gyöngyeit, hallgasd a madarak álmos pittyegését, nézz keletre, ahol vörösből folyékony arannyá lesz az ég... Tudod, mi a hajnal? Az éjszaka legkisebb lánya. Tiszta és odaadó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése