Mindig zavard össze az ellenségeidet! Ha nem biztosak benne, ki vagy, és mit akarsz, nem tudhatják azt sem, mi lesz a következő lépésed. Néha azzal lehet a legjobban félrevezetni őket, ha olyasmit teszel, aminek semmi értelme, vagy egyenesen ártasz vele saját magadnak.
Az ember sohasem sebezhetőbb a csatában, mint menekülés közben. (...) A menekülő ember olyan a katonának, mint vadásznak a sebzett állat. Csak még vérszomjasabbá teszi.
Részeg ember nem hazudik, ami a szívén, az a nyelvén.
Az örökké vidámnak látszó hamis jókedv mögött végtelen, sivár puszta terült el, ahol az érzések nem tudtak gyökeret ereszteni. A percek hangulata sodorta, ahogy szeszélyének kedvezett, nem próbált ellenállni, megszokta, hogy az érzések csak vendégségbe járnak, és mindég megeszik egymás maradékát.
A pesszimista panaszkodik a szélre; az optimista arra számít, hogy megváltozik az iránya; a realista beállítja a vitorlákat.
Édes, a lélekben az ellentétek egymás mellett vannak. Nagy aszkéták nem hideg és szenvtelen emberekből lesznek, hanem a legtüzesebbekből, azokból, akiknek van miről lemondaniuk.
Az első 10 másodpercben eldöntjük egy idegenről, szimpatikus nekünk, vagy épp ellenkezőleg. Ez idő alatt nem mondhatja el a véleményét az állatvédelemről, nem fejtheti ki, hisz-e Istenben, sőt talán arra sincs ideje, hogy a nevét kimondja. Még meg sem szólal, mi már felmértük, és ítéletet hoztunk felőle. Mondhatjuk erre, hogy felületes ítélethozatal, és igazunk is lesz, mégis így működünk szinte mindannyian.
Az isteni szikra mindenkiben megjelenhet, ahány ember, annyiféleképpen. Emiatt minden ember lehet művész, és egyetlen ember sem helyettesíthető másikkal, mert mindenki egyedi és megismételhetetlen.
Hová tűnt az értelmiség? Miért töltenek az emberek olyan kevés időt gondolkodással, és miért vannak híján a gondolatoknak? Miért alacsonyították le magukat annyira, hogy elhiggyék, a tetteik nem számítanak?
Nincs olyan lakója a földnek, aki ne mondhatná vagy akinek ne mondhatnák, hogy: Nélküled nem megy. A maga nemében minden ember egyedi, akármilyen csoportosítás áldozata is. Csak a megismerés és a tudás rombolhatja eredményesen a sajnálkozást. Bátran mondhatjuk: járhatunk emelt fővel, mert nincs irigyünk.
Egy nekem tízezer, ha a legkülönb.
Aki tőlem nem vesz, mikor neki nincs, és nekem van, az nem fog adni nekem, mikor nekem nem lesz, s neki lesz.
Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.
Mi, emberek, hamar eltelünk a szerelemmel. Nem kérünk semmiből, amit túlzottan nagy adagban tálalnak. Tényleg ilyen banálisak lennénk?
Nem a fájdalomtól, hanem a félelemtől válik az ember irányíthatóvá.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése