2012. június 19., kedd

http://data.whicdn.com/images/30868697/422485_176252545811373_947332208_n_large.jpg

Ne kapj hisztériás rohamot, ha életed hajója néha megbillen egy markánsabb hullámtörésen. Már százszor megijedtél, hogy elsüllyed, és még mindig a nagy vízen hajózol.



Az embereken nem lehet "segíteni". De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.



A mai nőknek ez az egyik legfőbb bajuk: már nem tudják elhinni magukról, hogy elég jók ahhoz, hogy kelljenek különböző taktikák és speciális csomagolás nélkül.



Emlék. Van, amit szándékosan tárolunk, mint például a vonásokat, a szeretett lény mosolyát, mélyreható pillantását, és ezeket a tudatosan tárolt dolgokat bármikor előhívhatjuk, ha szükségünk van rájuk. (...) Viszont a tudatalattink is emlékszik, talán még intenzívebben. Ezeket az emlékeket nem tudjuk az akaratunkkal előcsalogatni, váratlanul csapnak le ránk. Elég egy illat, egy szín, egyetlen szó, és a tudatalattink máris a felszínre hív elfeledettnek vélt jeleneteket, párbeszédeket, vagy akár egy ölelést. Ezek megrendítőbbek, mint bármely tudatosan tárolt pillanat.
Mikor bántanak, megtanulsz gyűlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bűnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.
Muszáj egy kicsit különcnek lenni, hogy érdekes maradjon az ember.
Soha ne hagyd, hogy egy megoldandó probléma fontosabbá váljon annál az embernél, aki szeret.



Talán nem a legelső percben történik, de miután meglátta a férfit, a nő tíz percen belül pontosan tudja, hogy kicsoda, vagy legalábbis mit jelenthet számára, szíve mélyén az is eldőlt, hogy bele fog-e szeretni.



Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól.



Van, amire nincs szó. Van, hogy nem foglalható össze egy idézetben a tanulság. Van, hogy mindent helyesen teszünk, és pont úgy, ahogyan kell, mégis kudarcnak érezzük.



Amit nem kötözünk meg, az marad miénk.



Minden érdekelt vele kapcsolatban, és szinte pattanásig feszült minden érzékem, hogy bár vele vagyok, mégsem érezhetem őt.



A siker titka abban rejlik, hogy eggyel többször kell felállnod, mint ahányszor elesel.




Aki fél a vereségtől, már vereséget is szenvedett.



Nem történt semmi jó. Igaz, nem történt semmi rossz... s már ez is nagy ajándék. Talán a semmi a legjobb az életben. S az a belső fény, amely áttör néha a helyzeteken, az emberen, az életen.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal