2012. június 18., hétfő

225374_10150169006293720_4064607_n_large

Olyan ez, mint amikor az egyszeri arabnak azt mondták, egész életében boldog lesz, minden cselekedetét siker koronázza, és része lesz minden elképzelhető szépben, jóban, ha soha nem gondol a tevére... ő meg, persze, csak a tevére gondolt. Hát épp így van az ember is: ezerféle
dolgot kitalál, csak, hogy ne gondoljon az örök éjszakára, mégis egyre az jár a fejében, és sehogy sem tudja kiverni belőle.



Vágysz megértésre? Próbálj megérteni másokat! Vágysz dicséretre? Dicsérj meg másokat (...)! Vágysz kedvességre? Légy kedves!



A fennhéjázás teljes hiányában nyilvánul meg az igazi rendes ember, aki feltétlenül megbecsüli és megbecsülteti magát a maga helyzetében, akármilyen legyen is az, s bármit mérjen is reá a sors. Hogy valaki a maga helyzetében a kellő önbecsülést mutassa, rendkívül ritka a világon, legalább olyan ritka, mint az igazi méltóság...



Az a félelmetes, hogy az ember irigy. Lényegénél fogva az... azt hiszem, az irigység a létért való ösztönös harc egyik eleme. Benne rejlik a génekben.



Az ember akaratlanul is mindent túlbonyolít, mert állandóan gondolkodik.



Könnyű úgy különbnek látszani, ha mások is figyelik, s azok előtt a mások előtt kell pózolni, hiszen akkor táplálja az erőt a hiúság, a rátartiság, ami csak látszatra erény, hiszen valójában nem más, mint a gyávaság, a félelem egy fajtája, hogy "muszáj, különben mit mondanának az emberek..."



A félelem az emberi tudat legmegfoghatatlanabb és legtitkosabb rugója.



Ritka adomány, ha valaki semmilyen. Azok, akik ilyen zseniálisan semmilyenek tudtak lenni, rendszerint sokra viszik. Az egésznek az a titka, hogy akinek dolga akad velük, saját vágyaikat és félelmeiket vetítik rá a semmilyen háttérre. A semmilyenek mindig szerencsések.



Ha két, egymásban szimpátiát kereső ember először találkozik, és a késztető ok miatt máris kéz a kézben indul valahová, a nő mereven tartja a kezét. Ez a tartózkodás el nem téveszthető jele: nincs benne semmi különös, kivetni való. A séta, beszélgetés közben folyamatosan változik a partnerek viszonya. Ha a nő benyomása negatív vagy semleges, a kéztartása ilyen is marad, de ha a sétapartner felkelti érdeklődését, önkéntelenül is enged a merevségből, a keze ellazul, és belesimul a másik tenyerébe.



Az emberek nem szokták bevallani, hogy amit művelnek, az rossz. Vagy gondolkodás nélkül művelik, vagy okot találnak arra, hogy jónak tartsák.



Mindannyiunknak szüksége van rá, hogy időnként kigúnyolják (...), különben túl komolyan vennénk magunkat.



Alig pár ember létezik a világon. Testek persze számlálatlanul vannak, de emberek alig néhányan. Ez az oka annak, hogy folyton ugyanolyan alakokba botlunk. Talán még valami öntőforma is akad valahol.



Ha elég sokan vágynak egy fenséges csataménre, patkókat találhatnak akár egy hangyán is.



Az áldozat iránti részvét csalóka. Az emberek csak akkor szeretik az áldozatot, ha vele szemben fölényben érzik magukat.



Az emberi értelem meglepő dolgokra képes - kicselezi, becsapja magát, és visszavonul, hogy ne mondjon csődöt egy olyan helyzetben, amely számára logikailag nem felfogható.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal