Az életben akad számos nagy, romantikus pillanat, amikért érdemes élni. Ám van egy kis gubanc, ezek a pillanatok elmúlnak és a sarkon előbb utóbb ott ólálkodik a kegyetlen, borotválatlan gazember: a valóság.
A féltékenység gyökere mindig az önbizalomhiány, az az érzés, hogy rosszabb vagyok másoknál, az összehasonlításkor pórul járok, vagyis előre felkészülök a vereségre.
Senki sem tudja, hogy a következő pillanat mit fog hozni, meglehet, hogy a legnagyobb gödör mélye rejti az aranyrögöt.
Az ember nem tulajdon. Egy kapcsolat nem jelenti azt, hogy nem lehet örömed nélkülem. Nem lehet titkod előttem.
Utolsó pillanatig erősebbnek lenni, mint a helyzet, amelyet külső erők teremtenek meg körülöttünk. Lélekben nem adni fel semmit, nem engedni; ez a titok.
Megváltozni (...) azért nehéz, mert mindenki, aki veled él, körülötted van, vagy csak ismerős, azt követeli, hogy ne változz, holnapra is legyél ugyanolyan, mint tegnap voltál. Mert ha változol, akkor megzavarod az ő rutinjukat veled kapcsolatban, általában veszélyezteted a dolgok stabilitásába vetett bizalmat.
A "rossz" dolgok mindig valamilyen nyomós ok miatt történnek - rendszerint azért, hogy megtisztítsák a terepet a közelgő jó előtt.
Szeretni hívtalak. Igen, csak ennyit kértem. Valakire szükségem volt, akit... Hát most megtörtént, és a boldogság meg valahol félúton úgy gondolta, ő ebben nem vesz részt. Még csak meg sem vagyok lepve. Kíváncsi vagyok a boldogság arcára, mikor belép az ajtón, és köszönés helyett ilyet szól, hogy: Bocs, lekéstem a csatlakozást!
Változtass a hozzáállásodon, és a Világ veled változik. Ne változtass, és a Világ akkor is változik, csak nélküled.
A kudarc a tanítónk legyen, ne a temetkezési vállalkozónk... a kudarc késlekedés, nem pedig vereség... ideiglenes kerülőút, nem pedig zsákutca.
Csak annak nem fáj semmi, aki nem szeret. A közönynek nincsenek idegvégződései.
Más és más szempontok szerint cselekszik az, aki szeret, az, aki gyűlöl, az, aki közömbös. Más a reakciója férfinak és nőnek, a győztesnek és a veszteseknek.
Nem tudom, hogy veszíthetünk-e. Vagy, hogy fáj-e a fának, mikor levelet növeszt. Volt-e valami valaha is a birtokunkban? Nem tudom, hogy valóban elrontottam-e most valami fontosat. Vagy csak elkerüljük ezentúl egymást. (...) Nem látlak majd, nem látsz majd. Feledünk. Megérte? Lehetett volna máshogy?
Amikor egy reménytelen helyzetben az ember semmi jót nem várhat, aztán valahogy egyszer csak minden jót megkap - nos, az ilyesmit szoktuk csodának, varázslatnak nevezni. Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy megtapasztalhassuk a csodát.
Ennél nagyobb baj nem is érhetne. Kellemesnek találni egy olyan embert, akit gyűlölni akarunk!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése