2012. július 10., kedd

 107734616055987791_0yi2mnxn_f_large

Az emberi létet három félreértés keseríti meg. A "bárcsak újrakezdhetném", a "nem tehetek róla" és az "úgyis mind meghalunk". Mindhárom kétségekből fakad: az elsővel a saját teremtő erőnkben kételkedünk, a másodikkal megkérdőjelezzük a bizalmat, és minden felelősségvállalást elhárítunk, míg a harmadikkal egyenesen lemondunk önmagunkról: megássuk a saját sírunkat és élve eltemetkezünk. Már most, jó előre.



Vannak az életnek őrlő kis bosszúságai, amelyek a lelket jobban behálózzák, mint egy-egy hirtelen ránk zuhant csapás.




Kezdem belátni, hogy az embereket szeretni önzésből is kell, és haragudni rájuk csak nekünk lehet rosszabb, nem azoknak, akikre haragszunk.



A fájdalom is csupán hangulat. Néha meglepi az embert, aztán távozik.



Lelkivilágomra gondolni se szeretek, olyan zavaros, szomorú, kialakulatlan kép az, amit csak a jövő fog kiformálni.



Senki sem tudta eddig lemérni... mennyit bír az emberi szív.




Milyen csodálatos életem volt! Bárcsak előbb észrevettem volna!



Ha úgy érzed, képes vagy rá, képes is vagy. Ha úgy érzed, nem vagy rá képes, igazad van.



Add, hogy magamra hallgassak, és ne a többiekre!



Az egyetlen dolog, ami - úgy tűnik - az anyaság természetes és állandó velejárója, az ingadozás ég és a pokol között.



Add ki magadból! (...) Ha megosztod a gondod valakivel, az egyben a gondok megfelezését is jelenti.



Az élet rövid ahhoz, hogy kicsinyesek legyünk.



Az élet nagy megpróbáltatásaival gyakran bátran nézünk szembe - aztán az apróságok, a "hasfájások" tesznek tönkre.



A nyomorúság titka, hogy legyen időd azon merengeni, boldog vagy-e vagy sem.



Minden, ami egyezik személyes vágyainkkal, igaznak tűnik. Ami nem, attól dührohamot kapunk.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal