2012. július 12., csütörtök

 Tumblr_m6b7dmeffu1rx2opfo1_500_large
A szád mosolyog. És a szíved?




Az ember a szájával hazudik; ám az arckifejezéssel, amit közben vág, mégis elmondja az igazságot.



Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz. Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egonkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.



Sok férfit találtam, aki mellett jó elaludni, de csak egy olyat, akivel felébredni is jó!



Amikor röhögtetünk másokat, megmelegszik a szívünk tája, aztán már olyan, mint a drog: minél nagyobb a röhögés, annál jobban hajtod.



Néha nincs jó választás (...), csak olyan, amelyik kevésbé fájdalmas a többinél.



Egy férfi és egy nő találkozik, megtetszenek egymásnak, megkívánják egymást, talán szeretik is egymást, aztán egy idő múlva már nem szeretik egymást, nem kívánják egymást, nem tetszenek egymásnak, sőt talán azt szeretnék, ha sose találkoztak volna. Megtaláltam, amit kerestem, gyermekem: az, amit egy férfi és egy nő közötti szerelemnek hívnak, nem más, mint egy évszak. És a szerelem szárba szökkenésekor ez az évszak a virágzás ünnepe, a szerelem hervadásakor viszont már csak egy csomó rothadt levél.



Gyakran olyan apróságokon idegesítjük föl magunkat, amelyekkel nem kellene törődnünk, és el kellene felejtenünk... Itt vagyunk ezen a földön, csak néhány évtized az életünk, és sok visszahozhatatlan órát fecsérelünk el olyan bajokon töprengve, melyekre egy év múlva már sem mi, sem más nem fog emlékezni.



Különös jelensége az életnek, hogy azok az emberek, akiktől a leginkább szeretnéd távol tartani magad, épp azok ragadnak rád, mint a mustártapasz.



Az élet egyszerre öröm és fájdalom. S amíg lélek van a testben, mindkettőt átéljük. A derűt és a bánatot. A találkozást és az elhagyatottságot. Azt, hogy "vele" - és azt, hogy "nélküle". Csak a holt nem érzi mindezeket, mert nem létező. Közönyös. Nincs. Csak az fáj, ami él.



Egy idegösszeomlásból felgyógyulni olyan, mint amikor eltörünk egy vázát, aztán összeragasztjuk. Abban a vázában már soha többé nem bízhatunk meg. Nem rakhatunk bele virágot, mert annak víz kell, az pedig föloldhatja a ragasztót.



Ha úgy érzed, képes vagy rá, képes is vagy. Ha úgy érzed, nem vagy rá képes, igazad van.



Az emberi létet három félreértés keseríti meg. A "bárcsak újrakezdhetném", a "nem tehetek róla" és az "úgyis mind meghalunk". Mindhárom kétségekből fakad: az elsővel a saját teremtő erőnkben kételkedünk, a másodikkal megkérdőjelezzük a bizalmat, és minden felelősségvállalást elhárítunk, míg a harmadikkal egyenesen lemondunk önmagunkról: megássuk a saját sírunkat és élve eltemetkezünk. Már most, jó előre.



Bolond, aki nem tud haragudni, de bölcs, aki nem hajlandó.




Ha úgy vesszük, nem történt az életemben semmi. Ennek bizonyára én voltam az oka s nem a "végzet". Nem hiszek a végzetekben. Az ember maga csinálja az életét. Ha még egyszer kezdhetném, talán másképp csinálnám. Egészen biztosan másképp csinálnám. Gyáva voltam és kényelmes. Így nem viszi az ember semmire.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal