2012. augusztus 1., szerda

 Tumblr_m82mlp30al1rxckzmo1_500_large

A boldogság érzése fogott el, az öröm melege futotta el szívemet, és jólesően hatolt el ereimben. Reményem ez egyszer valóra vált. A valóságos öröm kézzelfogható darabkáját tartottam kezemben: nem álom volt, nem elmém szülte ábrándkép, nem a képzelet vetítette árnyék.



Úgy hiszem, hogy akkor vagy boldog, amikor megtalálod a békét magaddal. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, sok boldog és fantasztikus emlékem van, ünnepi pillanatok. Ezek nagyon különlegesek. Persze vannak idők és olyan helyzetek, amik nem feltétlenül tetszenek, de ezek is egyaránt fontosak. Honnan tudhatod, hogy valami jó vagy rossz, vagy épp helyes vagy helytelen? Csak a döntésektől függ. A döntések azt jelentik, hogy a kockának két oldala van, és szinte soha nem lehetünk százszázalék biztosak benne, hogy jól döntöttünk-e. Néha a rossz döntés is lehet hasznos lecke, hiszen akkor sokkal jobban fogod értékelni a jó időket és jó döntéseket.



Még a boldogság esélye is nagyon jelentős mértékben járul hozzá a boldogsághoz.



Vannak emberek, akik félnek az egyedülléttől, társ nélkül életképtelennek tartják magukat, úgy érzik, nem tudnak egyedül boldogok lenni, és azt remélik, hogy egyedüllétük megszűnik, mihelyt egy másik emberrel élnek együtt. Két boldogtalan ember azonban nem lesz csupán azáltal boldog, hogy együtt él, különösen nem akkor, ha ehhez még az a félelem is társul, hogy a másikat elveszíthetem. Az igaz szeretet nem félelemre épül.



Ez egy bölcs meséje: kétfedelű ládát adott a szultánnak és azt mondta: "Felség, ha hiszed, te vagy a legboldogabb a világon, nyisd ki a jobb oldalit, ha te vagy a legboldogtalanabb a világon, nyisd ki a bal oldalit." Telt-múlt az idő, a birodalom úgy virágzott, mint még soha és akkor a szultán kinyitotta a jobb oldali fedelet. A láda mélyén egy papírt talált írással: "Elmúlik". Múlt az idő, az országot bajok sújtották, a szövetségesei elhagyták, a szultán beteg lett. Akkor eszébe jutott a láda, odament hát, kinyitotta a bal fedelet. A láda mélyén újabb papír volt. Lassan kihajtogatta a papírt, azt olvasta: "Ez is elmúlik".



Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.



Ha az ember rövid életében boldogságot akar, akkor nem csak arra kell gondolnia és azt kell terveznie, hogyan tehetné jobbá a maga számára a dolgokat, hanem mások számára is, mert az ő öröme attól függ, mennyi örömét találja másokban és mások őbenne.



A nyomorúság titka, hogy legyen időd azon merengeni, boldog vagy-e vagy sem.



De hiába! nincsen olyan boldogság, amit néha egy-egy kis felhő, habár csak futólag is, el ne homályosítson, vagy éppen egy kis fröccsel hébe-hóba nyakon ne öntsön. Ez már így van az emberi életben. A felhő aztán elvonul, a zápor megszűnik, az ég újra kiderül s mosolygása most, a ború után, kétszeresen jól esik.



Aki szerfelett boldognak engedett lennem öt esztendeig, nincs jussom ellene zúgnom, ha most nem vagyok.



A világ, és minden, ami benne foglaltatik, ellentétekben nyilvánul meg: van nappal és éjszaka, szeretet és gyűlölet... (...) A gond csak az, hogy az ember ezt a kettősséget többnyire összeegyeztethetetlen ellentétek sorának éli meg. Például boldogságot kizárólag a szenvedés ellentétének tekinti. Ez részben igaz is, másrészt viszont a kettő elválaszthatatlanul összetartozik, mint egy érme két oldala.



Senki sem érezheti magát boldognak, ha nincs ellenkező tapasztalata is a szenvedésről. Az ember elvesztette ezt a tudást, mivel zavaros a kapcsolata a léttel. Mindenáron boldog akar lenni, és minden erejével igyekszik védekezni a szenvedés ellen. Így állandóan harcban áll az élettel, mert az élet egyik felét rossznak tartja és elutasítja.



Azt a levegő-tiszta, észrevétlen
Nagy boldogságot adtad egykor nékem,
Amit nem adhat többé senki sem.



A kisded mintha megérezte volna, hogy neki szól a kedves hang. Kerekre nyitotta fényes szemét, rábámult a férfira, pici szája mosolyra görbült. Battosz térde megrogyott a ráhulló gyöngédségtől. Lelke szétfolyt, akár a csurgatott nektár, és most úgy érezte, élete ünnepé magasztosult, innentől számára a gyermek az örök boldogság megtestesítője.



A boldogság egyik lehetséges receptje, ha nem érezzük úgy, hogy jogunk van bármihez is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal