2012. augusztus 12., vasárnap

 Tumblr_m8e2hyotpt1r4sd5ro1_500_large

Félelmetes dolog besétálni egy börtönbe. Mi van, ha valami félresiklik, és nem engednek ki többé?


A szabadságot a bebörtönzöttségtől csak egy vonal választja el.


A szabadság megszeretett szokás.
A függetlenség: önként vállalt függés.


Én elszállok, mert visszatérhetek,
és visszatérek, mert elszállhatok.


Az oly nehezen megszerzett szabadság valójában csak álcázott száműzetés.


Az rabszolga igazán, aki szabadnak hiszi magát, holott nem az.

A jelen börtönében gondolj arra,
Ha ajtót rajzolsz a falra, kiléphetsz rajta.


A szabadság a "hiánybetegségek" legsajátosabb fajtája. Oly nyavalyakórság, amely csupán akkor és abban érzékelhető, akiben/amikor hiányzik - de akkor nagyon,
ám mihelyt "megvan", az ezer bajjal járó "szabadság" birtokában az ember vagy a nemzet képtelen élvezni gyógyulása boldogságát; a szabadságot.


Elfogadni azt, ami van, ami megváltoztathatatlan, annyi, mint felismerni, hogy amit eddig korlátoknak tekintettem, nem azok, hanem ellenkezőleg, szabadságom megélésének egyedüli eszközei.

Lásd azt, amit neked szántak,
És tedd azt, amit tőled várnak,
De én nem leszek szabad szolga,
A testem megtöröd, a lelkemet soha!
Csak testem érzi a kínt,
Lelkem most is szabad:
Csillagpalástba vonta
A tiszta öntudat.

A szabadság nem abban áll, hogy az ember azt tesz, amit akar, hanem abban, hogy azt akarja, amit tesz.

A valóban erényes ember szabadságban él - nem kötik parancsolatok, nem kötik szentírások; nem követ senkit saját benső fényén kívül. A szíve szerint él - ő egy lázadó.

Kahlil Gibran azt mondja: a két szerelmes olyan, mint egy templom két oszlopa - ugyanazt a tetőt tartják, de önmagukban állnak. A tető tartása szempontjából együtt vannak, de lényegüket, lényüket tekintve különállók. Legyetek egy templomnak, a szeretet ugyanazon templomának oszlopai, melyek ugyanazt a tetőt tartják, de gyökereitek saját lényetekből eredjen. Akkor megismeritek az egyedüllét szépségét, tisztaságát, egész-ségét és egészségességét is, és megismeritek az együttlét örömét, táncát, muzsikáját is.
Az együttléthez két emberre van szükség, két független emberre. Az együttlét akkor gazdag, méghozzá mérhetetlenül gazdag, ha mindkét fél tökéletesen független. Ha függnek egymástól, akkor az nem együttlét, hanem rabság, rabszolgaság. Ha egymástól függnek, ha egymásba kapaszkodnak, ha birtokolják egymást, ha nem engedik egymást egyedül lenni, ha nem engednek egymásnak elég teret a növekedéshez, a fejlődéshez, akkor ők ellenségek és nem szeretők - ártalmasak egymás számára, mert akadályozzák egymást lelkük, lényük megtalálásában. Miféle szerelem az ilyen? Ez csak az egyedülléttől való félelem, nem pedig szerelem; csak félelmükben kapaszkodnak egymásba. De a valódi szerelem nem ismer félelmet. A valódi szerelem képes az egyedüllétre, a tökéletes egyedüllétre, és ebből az egyedüllétből fejlődik ki a valódi együttlét.

Bertrand Russelnek tökéletesen igaza van, amikor azt mondja, hogy ha az ember teljes és természetes szabadságot kapna - szabadságot ettől az úgynevezett "lelkiismerettől" és moráltól -, és segítenék, hogy egy egységes és természetes lénnyé, azaz intelligenssé és értelmessé válhasson, olyanná, aki saját fénye szerint él, nem pedig mások utasításai alapján, akkor az úgynevezett vallások mind eltűnnének a földről. Én tökéletesen egyetértek vele ebben. Az úgynevezett vallások minden bizonnyal eltűnnének a föld színéről, ha az emberek nem szenvednének; akkor nem keresnék a megváltást. De Bertrand Russel továbbmegy, és azt is mondja, hogy ezzel maga a vallás tűnne el a föld színéről. Ebben nem értek vele egyet. Az úgynevezett vallások eltűnnek, de épp azért, mert az úgynevezett vallások eltűntek, végre, első ízben megjelenhet a valódi vallás. Nem lesznek keresztények, nem lesznek hinduk, nem lesznek mohamedánok - és csak ekkor jelenhet meg egy újfajta vallásosság a földön. Akkor az emberek saját tudatuk szerint fognak élni.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal