2012. október 1., hétfő

Hajnali fény, az élet kék egén veled, életképregényben élek én,
a tábortűz lángja meg sebzett vadként űz,
halványul a vágy, ha magányomban mellém ülsz.
Tükröm-tükröm kérlek mondd meg nékem,
miért mosolygunk mindannyian többféleképpen,

legyél szín a szürkületben, ha engedi az aurád,
ha túl szűk a szó rád, ne siettesd az órád.

Boldogságban ébredtem fel, mosolyog a szél, de a nap már nem felel,
pedig fáradtan estem be az ágyba, szebb világot vártam, de mindhiába.
Teljfeles hajnalban, játszik az éj, visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél.
Fátyolos nappal, a vándor útra kél, majd itt leszek, ha elmúlik a tél, majd itt leszek, ha elmúlik a tél.

Mosolyogva ébredek, mosolyogva félek, mosolyogva kérek, mert mosolyogva élek,
mosolyogva nézek, csak mosolyogva érzek, mosolyogj ha kérlek, a mosolyodból élek.


Te nevetsz, én sírok, te szeretsz én bírok, te kifújsz, én szívok, te hiszel én bízom.

Feltétel nélkül szeretni, félmosollyal a semmibe meredni, előre-előre felkelve elesni,
fürkésző szemekkel szívedet keresni.
A szomszéd a főnök! a postás, a kölkök, a hentes az óriás, a tündérek a törpök,
különböző Istenek, de ugyanaz az ördög, csak akkor telik be a pohár, hogyha töltöd!!

Boldogságban ébredtem fel, mosolyog a szél, de a nap már nem felel,
pedig fáradtan estem be az ágyba, szebb világot vártam, de mindhiába.
Teljfeles hajnalban, játszik az éj, visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél.
Fátyolos nappal, a vándor útra kél, majd itt leszek, ha elmúlik a tél, majd itt leszek, ha elmúlik a tél.

Te nevetsz, én sírok, te szeretsz én bírok, te kifújsz, én szívok, te hiszel én bízom.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal