2012. október 7., vasárnap

 Tumblr_mbjfkcaykg1rd13gyo1_500_large

Ma megteszem, amit mások nem, és holnap elérem, amire ők nem képesek.



Valójában búcsúzkodni nehéz. Néha lehetetlen. Nem tudod elfojtani a veszteség érzését soha. Ami keserédessé teszi a dolgokat. Azok az apróságok, amiket magunk mögött hagyunk. Kis emlékeztetők, egy életre szóló emlékek, fényképek, csecsebecsék. Amik ránk emlékeztetnek, ha mi már nem vagyunk többé.



Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem: most ő a fontos, nem én. Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van dugva benne tudat alá, és azért másról beszél. Tudod, miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára.



A nőnek jobb, ha szép, mint ha okos, mert egy férfinak még mindig könnyebb nézelődni, mint gondolkodni.




Ha valaha is alkalmam lett volna meglátni, milyen is, vagy mit tud tenni az igaz szerelem, talán én is hittem volna benne.



Előfordult az életem során, hogy bántottak. Nem is kicsit. De az is igaz, hogy szerettem és engem is szerettek. És ez a lényeg. Ez a legfontosabb. (...) Amikor majd egyszer visszatekintek az életemre, elmondhatom, hogy a legnagyobb szelet igenis a szerelem volt. A problémák, a válások, a szomorúság, persze azok is léteztek, de csak mint apró darabok, pici morzsák.




A szerelem időnként jön, aztán megy, olykor komoly sérüléseket hagy maga után, olykor nem annyira komolyakat. Az embereket nem arra teremtették, hogy örökre együtt maradjanak, nem számít, mit mondanak a szerelmes dalok.



Mindnyájatokat szeret valaki, de ti elszúrjátok, és miért? Hogy kié a hatalom? Ez nem szerelem. Az az, amikor bízunk annyira a másikban, hogy elmondjuk, mi zavar igazán.



Nincsenek jelentéktelen dolgok! Csak olyanok, amik téged nem érdekelnek.



A szerelem olyan, mint a kígyó, halála után is küzd még, kéri vissza életét, olyan, mint a fa, melynek letördelték ágait, s alulról fakad ki. Semmi sem tud oly soká remélni, mint a szerelem.




Vannak dolgok, amiket meg tudsz fogalmazni, ott vannak benned készen, letakarva, kimondani mégsem tudod. Mintha attól tartanál, hogy ha kimondod, elveszíted őket. Hogy a szó elrontja, s csak a kis részét, csak a halvány mását képes láttatni annak, amit érzel, gondolsz.



A szerelem nem halt meg, csak itt hagyott bennünket, és mi ebbe halunk bele.




Nem attól jó ember valaki, meg jó fej, hogy nem esik soha kísértésbe és nem követ el hibákat, hanem, hogy képes legyőzni saját magát és jó döntést hozni.



A halál mindent megváltoztat. Biztosan van káros érzelmi kihatása. De tapasztalati része is van. Ki fogja elvégezni a munkád? Ki fog a családoddal törődni? Az egyetlen jó dolog számodra, hogy nem kell aggódj miatta. Az az ember, akit soha sem fogsz ismerni, él majd a házadban, végzi a munkád. Az élet megy tovább... nélküled.



Nem hiszek feltétlenül a házasságban, de a monogámiában igen. Egy férfinak, egy nőnek, amikor megtalálják a szerelmet, ott kell megállniuk. Annyira nehéz kommunikálni, annyira egyedül vagyunk, önmagunkba zárva, hogy egy egész életen át tart, amíg megtanulunk megismerni valakit.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal