Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.
Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges
személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki
képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha,
ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani.
Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak
remélhetjük, hogy ő talál meg minket.
Légy óvatos, kit engedsz be az életedbe, mert lesz olyan, aki nem óhajt távozni.
A
bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk
általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni.
Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.
Olyan pasi kell nekem, aki robban, ha azt hiszi, hogy elveszíthet.
A
döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak
egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt.
És mi van, ha feltesszük magunknak a kérdést, és azt a választ kapjuk, amit reméltünk? Hát, ott kezdődik a boldogság.
Dühös vagyok, mert nagyon kedvellek, anélkül, hogy bármit is tudnék rólad.
Amikor elragadnak a vágyak, csak abban bízhatunk, hogy egy értünk aggódó barát utánunk nyúl és észre térít.
Igen,
az élet utazás, melyet sokkal jobb társsal az oldalunkon megtenni. A
társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról vagy a
férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó
szándékkal, egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó
szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat. És akkor
az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre
teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.
Olykor mindnyájunkat elfog a kétségbeesés, s ha legyőzzük, akkor jövünk rá, hogy milyen erősek is vagyunk valójában.
A jó barátok egy megaláztatás után kerülik egymást. A legjobb barátok úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.
Miért
ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve
próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl
hamar engedjük el.
Szenvedély.
Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen
elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít
minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk
védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra
fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések
közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget
arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése