Vajon a szerelemtől hülyül el az ember, vagy csak a hülyék lesznek szerelmesek?
Ha nem ismered a fákat, eltévedsz az erdőben, de ha nem ismered a meséket, eltévedsz az életben.
Az
igazság persze az, hogy sose tudhatjuk, hogy kiben bízhatunk. Azok,
akik legközelebb állnak hozzánk, becsaphatnak, és idegenek siethetnek
megmentésünkre. Végül a legtöbb ember úgy dönt, hogy csak önmagában
bízhat. Így kerülheti el legegyszerűbben azt, hogy megégesse magát.
Valójában
búcsúzkodni nehéz. Néha lehetetlen. Nem tudod elfojtani a veszteség
érzését soha. Ami keserédessé teszi a dolgokat. Azok az apróságok,
amiket magunk mögött hagyunk. Kis emlékeztetők, egy életre szóló
emlékek, fényképek, csecsebecsék. Amik ránk emlékeztetnek, ha mi már nem
vagyunk többé.
Ma megteszem, amit mások nem, és holnap elérem, amire ők nem képesek.
Kettesben talán lassabban halad az ember, de sokkal messzebbre jut.
Régen
volt. Szerettük egymást, aztán egy kerítés épült közénk, s az ajtó
kulcsa elveszett. Azóta egyedül bolyongok, gyakran megszólítom az
embereket, nem látták-e a kedvesem - senki sem emlékszik rá. Lehet,
egyszer majd találkozunk s akkor én megbocsájtom, hogy szó nélkül
elvágta az arany fonalat, ami összekötött bennünket.
Ha valaha is alkalmam lett volna meglátni, milyen is, vagy mit tud tenni az igaz szerelem, talán én is hittem volna benne.
Azt
hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten
szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden,
amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? (...) Ha megpihensz,
nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed
az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor
terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem
helyzetekben élsz, hanem útközben.
A legrosszabb helyzet: egyszerre érezni, hogy igényünknek megfelelni lehetetlen, és hogy mégsem vagyunk képesek lemondani róla.
A béke egy mosollyal kezdődik.
Előfordult
az életem során, hogy bántottak. Nem is kicsit. De az is igaz, hogy
szerettem és engem is szerettek. És ez a lényeg. Ez a legfontosabb.
(...) Amikor majd egyszer visszatekintek az életemre, elmondhatom, hogy a
legnagyobb szelet igenis a szerelem volt. A problémák, a válások, a
szomorúság, persze azok is léteztek, de csak mint apró darabok, pici
morzsák.
A
szerelem időnként jön, aztán megy, olykor komoly sérüléseket hagy maga
után, olykor nem annyira komolyakat. Az embereket nem arra teremtették,
hogy örökre együtt maradjanak, nem számít, mit mondanak a szerelmes
dalok.
S
ha egyedül maradsz a fájdalommal, szólj így: "Tessék, fájdalom. De
akárhogyan fájsz majd, tudom, hogy ez rendben van így: mert ember
vagyok."
A
szerelem olyan, mint a kígyó, halála után is küzd még, kéri vissza
életét, olyan, mint a fa, melynek letördelték ágait, s alulról fakad ki.
Semmi sem tud oly soká remélni, mint a szerelem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése