2012. október 21., vasárnap

 Tumblr_m894bg8p8j1rx2ljpo1_500_large

Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.



Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik. Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami.



Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?



Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé.



Amikor távol vagyunk a szeretett lénytől, minden járókelő őrá emlékeztet.



Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.



A "hol voltál" több, mint egy egyszerű kérdés. Aki ezt kérdezi, egyben azt is mondja: "hiányoztál", "veled szerettem volna lenni".



Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.



Itt vagyok..., amit nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy inkább meghalnék, mintsem elszakadjak tőled.



Tudom, milyen érzés az, hogy mintha ott sem lennél, amíg ő rád nem néz, meg nem érint, vagy nem süt el egy viccet a károdra... Csak hogy mindenki lássa, hogy vele vagy, az övé vagy.



Néha csak egyvalaki hiányzik, mégis az egész világ néptelennek tűnik.




Azt úgy sem tudod elérni, hogy olyan helyre menjek, ahol te nem vagy! - mondtam. - Az nekem a pokol lenne.



A szerelem inkább kötődik a másik hiányához, mint az együttlétekhez.



Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.



A búcsú nélküli szerelem soha nem ér véget.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal