DIY / DO IT YOURSELF / AUTUMN / ŐSZI WHATCANIDO / HALLOWEEN

 


A törpe csak törpe, ha hegytetőn áll is.

Vágyaimat fukarabbul mérem:
álmodtalak volna, életem?
Mintha lovon szálltam volna fényben,
piros lovon tavasz-reggelen.










 


Csupa árnyak vagyunk a világon,
hull a juhar rézszín levele.
Mégis mindörökre áldva áldom,
hogy virultunk s meghalunk bele.

Ha az emberek sok-sok évig élnek együtt, eljön az idő, amikor a legapróbb dolgok miatt is fölindulnak és összezördülnek, hogy életet és vágyat öntsenek valamibe, ami már végérvényesen halott.

A szerelem néha zavaró. Sőt van, amikor helytelen, és veszélyes is lehet. Olyan dolgokra vesz rá minket, amiről addig nem is álmodtunk. De hogy rossz lenne? Az csak attól függ, mi lesz belőle, nem igaz?

Van a vihar. Amiről tudjuk, hogy létezik, ám mégsem készülünk rá. Mert nem lehet. Lehet előre jelezni jöttét, de erejét, útját nem mindig lehet kiszámítani. Mert szabad. És zabolátlan. Amerre megy, feldúl mindent, ami útjába kerül. Volt egy házad, volt egy életed, volt egy terved. És a vihar mindent felülír.

Itt állsz a magad csodálatos valóságában. Ne hidd, hogy kisebb lettél, mert megmutattad magad. Csak a gyávák, az irigyek fordulnak ellened, mert tudják, hogy te már nagyobb, erősebb vagy náluk. És ezt sokan nem tudják elviselni. De ne bánd. Mert ettől a mozdulattól lettél igazán ember. Mert elfogadtad a gyengeséget, amiből erőt merítettél.

Van a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység, amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt. Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van ilyen féltés.

A szeretet a Másik által válik igazán szeretetté benned. És amihez neked az idők végtelensége sem elég, ahhoz Neki elég egy pillanat. Az a pillanat, amikor meglát, felfedez, megérez, amikor szüksége lesz rád. Mindarra, ami benned van. Ami érték, ami szerethető. Aminek létezését így Ő fogja bizonyítani. A Másik. Aki létezik.

Akkor és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől teszed függővé, sosem fogsz szeretni.

Jöjj már! Hogy ölelésünk egybegyúrja
csók tépte szánkat, szétmart lelkünk vágyát,
s az idő itt leljen ránk szertezúzva.

A bánatom sírnám el - csak tenéked,
hogy te szeress, hogy te is sírj miattam
egy fülemülefüttyös alkonyatban
tőrrel, csókokkal - csak hogy veled éljek.

Az igazi fájdalom, a dolgokat ébren tartó,
picinyke, soha nem szünő égett seb fénye
idegen csillagrendszerek ártatlan szemeiben.

Ha nem szeretsz is: szeretlek, tudod,
szemed mély bánatáért,
akár a pacsirta a kelő napot,
csupán a harmatáért.

Olyasmit csinálni, amiből arra lehetett következtetni, hogy valaki magányra vágyik, vagy éppen céltalanul sétál: meglehetősen veszedelmes dolog volt. Volt rá egy szó az újbeszélben: sajátélet-nek nevezték, s individualizmust, különcködést jelentett.

Ha még úgy sóvárog is egy nő, hogy oda adhassa magát, ha még oly sürgős is neki a dolog, akkor is keres valamilyen ürügyet. Márpedig nincs annál kellemesebb ürügy, mint ha megjátsszuk, hogy csak a durva erőszaknak engedtünk.