2012. november 17., szombat

 Tumblr_mdmy4v8iuh1rexh4co1_500_large

Amikor egyes anyagok találkoznak, olyan láncreakcióba lépnek, amit nem lehet visszafordítani. Átjárja őket a vonzalom. Ilyen lehet a szerelem? Ez a kezdete?




Én mindenre emlékezem
Hogy szép voltál. Gyönyörűen
hordtad a vállad, a fejed
s halálosan szerettelek.




Élj úgy, mint akinek minden lépését áldás kíséri. Élhetsz úgy is, mint aki elátkozott. De akkor átkozott leszel. Viszont: hogy élhettél és munkálkodhattál, történjék bármi is, mindenképpen áldás volt; s azért volt áldás, mert elátkozott mivoltodban is képes voltál észrevenni az élet nagy esélyeit.




Nem szeretjük, hogy élünk. Nem örülünk neki.
Holott nagy kiváltság lehet az élet, ha végül halállal kell megfizetnünk érte.





Két lehetőség létezik: vagy egyedül vagyunk az Univerzumban, vagy nem. Mindkettő egyformán félelmetes.




- Könnyű nőcskének tartasz, Reuben?
- Nem, ami azt illeti, igencsak nehéz ember vagy.




- Tudja mi a baj magával? (...)
- Nem, mi lenne az?
- Nos, az, hogy menten eldönti magában: senkinek sem kell, és még esélyt sem ad, hogy másként legyen. Akkor sem tudnám visszautasítani, ha próbálnám. Túl gyors hozzám képest.




Nehéz megítélni, mi a jó és mi nem, mikor az ember még növőfélben van, és semmi sem állandó, beleértve önmagunkat is.




Mindent szeretek benne, és én nem mondom ezt könnyen. Egész életemben csak színleltem a szerelmet. Azt hittem, csak az idióták hiszik, hogy így éreznek, de ez a nő örökre rabul ejtette a szívemet, és ha akarnék, se menekülhetnék. Elsöprő volt és megalázó, néha még fájdalmas is, de akkora szükségem van rá, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul beleszerettem. Jobban, mint hinné.





Az életben vagy kifogásaink vannak, vagy eredményeink.




Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább.




Azt mondják, az idő megváltoztatja a dolgokat. De az igazság az, hogy magadnak kell megváltoztatnod őket.




Azt mondják: hol szorít a cipő, nem tudja más, csak a viselő.




A sebek a katonák arcán s mellén vezércsillagok, és másoknak utat mutatnak a dicsőség s a megérdemelt kitüntetés vágya felé!




A példabeszéd azt tartja (...), hogy a jó szerencsének serénység az anyja, s csakugyan sok fontos ügyben azt is mutatta a tapasztalás, hogy aki serényen látott hozzá, még a kétes dolgokban is sikeresen végzett. Ez az igazság azonban semmiben sem valósul meg inkább, mint a hadviselésben, ahol a gyorsaság és fürgeség megelőzi az ellenség intézkedését, s hamarább megszerzi a győzelmet, semmint az ellenfél még csak gondolna is védelemre.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal