2012. november 20., kedd

 Tumblr_mdslvo1ing1rhmxy6o1_500_large


Ha szeretsz, kiszolgáltatott vagy, ha nem szeretsz, akkor sivárnak és üresnek érzed a lelked.




Tudod, mi a legrosszabb? Gondolkozni. Ha jó dolgokra gondolsz, hiányérzeted lesz, ha rosszakra, akkor elmegy a kedved.




Az élet osztja a lapokat, és az embernek azzal kell játszania, amit kapott.



Mindent szeretek benne, és én nem mondom ezt könnyen. Egész életemben csak színleltem a szerelmet. Azt hittem, csak az idióták hiszik, hogy így éreznek, de ez a nő örökre rabul ejtette a szívemet, és ha akarnék, se menekülhetnék. Elsöprő volt és megalázó, néha még fájdalmas is, de akkora szükségem van rá, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul beleszerettem. Jobban, mint hinné.





Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább.




Rá kell jönnünk, hogy elsősorban önmagunkért felelünk, saját lelkiismeretünknek tartozunk számadással. Belső ügyeinkben nincs külső felelősségre vonás, büntetés vagy jutalom. Magunk ítélünk magunk felett.




Azt mondják, az idő megváltoztatja a dolgokat. De az igazság az, hogy magadnak kell megváltoztatnod őket.




Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!




Az életben vagy kifogásaink vannak, vagy eredményeink.




Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.




Amikor egyes anyagok találkoznak, olyan láncreakcióba lépnek, amit nem lehet visszafordítani. Átjárja őket a vonzalom. Ilyen lehet a szerelem? Ez a kezdete?





Amíg azt hiszed, hogy a sorsodnak áldozata és nem tettese vagy: menthetetlen vagy.




Torkomig ér gyűlöletem:
senkivel se - Vele igen!

És kerülöm és megvetem
és átkozom - és szeretem!

Őrült vagyok és lángolok
karjában - mint a csillagok.





Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem,
Imádom a fényt, lángot, meleget,
Keresek egy csodát, egy titkot,
Egy álmot. S nem tudom, mit keresek.




Az egyedüllétben az a jó, hogy senkinek sem vagy a terhére, senkinek nem kell aggódnia miattad, nem kell kettős szorongásban élned, mert rosszul érzed magad, és mert a másikon látod, hogy szenved, amiért rosszul vagy.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal