2012. november 10., szombat

 550666_396022800466558_1582492909_n_large


Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy "hülye"? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek!



Vannak, akiket a megpróbáltatások elszakítanak egymástól. Mások kapcsolatát, ahogy a miénket is, csak szorosabbá fűzik.



Mit ér a szerelem a férfi és nő között, akik folyton-folyvást látják egymást? Ha azonban nincs érkezésük találkozni, emiatt keservesen gyötrődnek. (...) Magányosan töltenek hosszú éjszakákat, gondolataik a felhők távolában szállnak egymás felé, és a múltak vágyaival telve egyszerű házikójukban emlékeznek - nos, akkor mondhatjuk, hogy megismerték az igaz szerelmet.




Azt mondják, egy párkapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. Istenem, bárcsak ne én lennék az...




Az idő olyasvalami, amit senki nem tart tiszteletben manapság. A szerető szívnek ki kell állnia az idő próbáját. Benne lakozik az erő, hogy várakozzon, hiszen nem fél az időtől. Csak szeretni tud, csak arra képes, méghozzá örökké.




Van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több és igazibb, mint a vallomás és rablás, több, mint a "Csak-Téged-és-örökké" - (...), van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem bántani akar, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi, s őszinte.




Az igazi szerelem valószínűleg csakis a szellem világában lüktető és mindinkább szorosabban egymásba tekeredő kettős spirál, amelyben örökké fájóan hiányzó másik énünkkel/felünkkel egyesülhetünk.




Amikor a nagy szerelem az első villámcsapás után is valóságosnak bizonyul, az hirtelen úgy kitölti az embert, mint egy óceánjáró a fürdőkádat. Helyre van szüksége, egyre több helyre... Hiába élvezzük a holdat, a napot is akarjuk.




Ha nem is együtt mindig, de mi mindig ugyanarról
gondoltuk ugyanazt, s már el is hittük volna,
hogy a másik se menne, ha az egyik kikapcsolna.




Soha nem hittem volna, hogy az ember valakit ennyire megszerethet. Hány lány volt, istenem, hány lány, asszony, különböző városokban. Hosszabb, rövidebb ideig. Futó kalandok, néhány hónapos szerelmek. Beléjük bolondultam, tetszettek, jó volt velük szeretkezni, de mindig ott tudtam hagyni őket. Jött egy másik, egy kívánatosabb, kéznél volt... nem csináltam belőle gondot. Örültem, ha találkoztam velük, de soha nem vesztettem el egészen a fejem. Kiválasztottam őket, elejtettem őket. Szép, sima ügyek voltak. Soha nem hittem volna, hogy valakit ennyire... Talán azért, mert ő választott ki engem. Ezt mindig éreztem, hogy ő választott ki engem.




Egyszer majd eljön a nap, amikor a szíved konfliktusba kerül a büszkeségeddel. Olyan véres és olyan heves harc lesz, amilyen csak az igaz szerelemért vívott háború lehet.




Kart karba öltve jár a vágyunk a fák között, az éj fátyla alatt. A te vágyad és az én vágyam. Egyedül csak a szerelem tudja, mi a fájdalom, a lélekig hatoló fájdalom. Csakis a szerencsések tudhatják, hogy a szerelem a boldogság is: amikor két lélek egyesül az ölelésben és együtt élnek tovább, és szűnnek meg létezni. Megbonthatatlan egység, szerelem a halálig. Ez a legszebb, a legszebb érzés, nem hagyni el egymást.





A szívem a tiéd, mióta először megláttalak, és a két kezed között tartva a lelkem és a testem vigyáztál rám.





A szerelem, ha igazi, akkor nagyon hamar megszületik benne a vágy a végérvényességre, a teljes odaadásra.




Ha megvakulnék, arcának emléke segítene életben maradni az örök sötétségben.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal