Tudod, mi a legrosszabb? Gondolkozni. Ha jó dolgokra gondolsz, hiányérzeted lesz, ha rosszakra, akkor elmegy a kedved.
Ne a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik
melletted. Hogy szeret, és hogy téged választott. Nem véletlenül a
múltja a múltja. Valamiért megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött
hagyta, ahogyan azt te is tetted a tiéddel. A boldogság egyik titka
talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a múltat, és megtanulunk a
pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem azon agyalni, hogy mi volt a
múltban. Egyébként is: felesleges. Megtörtént, elmúlt, az egyetlen
dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.
Az
egyedüllétben az a jó, hogy senkinek sem vagy a terhére, senkinek nem
kell aggódnia miattad, nem kell kettős szorongásban élned, mert rosszul
érzed magad, és mert a másikon látod, hogy szenved, amiért rosszul vagy.
Az embert általában nem az gyötri, amit megtett, hanem az, amit nem, s úgy hal meg, hogy már nem is teszi meg.
Akkor
és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények
mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől
teszed függővé, sosem fogsz szeretni.
Van
a féltés... Nem az öncélú, nem az, ami nem féltés, hanem féltékenység,
amely birtokolni akar, kisajátítani. Hanem az, amelyik önmagadért félt.
Amikor minden porcikám, minden lélegzetvételem, szívdobbanásom arra
vágyik, hogy adhasson neked. A féltés, amelynek egyetlen célja, hogy
élj, hogy szabad légy, és boldog. A féltés, amely akkor boldog, ha téged
is annak lát, annak tud. És ezért mindenre képes, mindenre hajlandó. A
féltés, amely azért szenved, mert te szenvedsz. A féltés, amely akkor is
ad, ha távol vagy, ha nem lehet melletted, ha csak töredékét adhatja
önmagának. A féltés, amely gyengéden óvni akar téged. A féltés, amely
türelmes, amely vár, vár, vár... Igen, van ilyen féltés.
Ne
becsüld le a nőt. Ne idegesítsd, ne bosszantsd, ne dühítsd, mert
minden, ami épp a kezében van, legyen az kés, edény vagy kavics, halálos
fegyverré válhat.
Itt
állsz a magad csodálatos valóságában. Ne hidd, hogy kisebb lettél, mert
megmutattad magad. Csak a gyávák, az irigyek fordulnak ellened, mert
tudják, hogy te már nagyobb, erősebb vagy náluk. És ezt sokan nem tudják
elviselni. De ne bánd. Mert ettől a mozdulattól lettél igazán ember.
Mert elfogadtad a gyengeséget, amiből erőt merítettél.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése