Van, aki azt mondja: menj érte... Én azt mondom: vedd rá, hogy hozzád jöjjön.
Ha tudod, hogy igazad van, nem félsz harcolni.
Az ember néha annyira hinni akar valamiben, hogy képes kifogásokat gyártani, és figyelmen kívül hagyja a fájdalmas valóságot.
Az
élet a legjobb tanár. Az élet általában nem beszél hozzád. Csak lökdös
ide-oda. Minden lökéssel azt hozza a tudomásodra, hogy "ébredj fel!
Valamit meg akarok tanítani neked."
A
szívem természetéből adódóan nyitott és együttérző. Mivel azonban félek
a fájdalmas érzésektől és helyzetektől, korlátokat állítok, hogy
megvédjem magam.
Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van.
Minden, ami történik velünk, azért történik, hogy a saját előnyünkre váljon.
A kritizálás elvakít, az elemzés viszont felnyitja az ember szemét.
Eddigi
életem legnagyobb felismerése az, hogy nekünk kell megszeretni
önmagunkat, és nem mástól várni azt, hogy szeressenek és elfogadjanak.
És ez csak úgy lehetséges, ha őszinték tudunk lenni, be merjük vallani a
gyengeségünket magunknak. A haragunkat, a gyűlöletünket. Ettől függ az
egészségünk, a boldogságunk, az életünk.
Az
egyik legutálatosabb dolog a világon a búcsúzkodás. Gyűlölöm. Amikor
ott állok, mint egy csokijától megfosztott óvodás, és könnybe lábadt
szemekkel nézek a másik után, mintha ő tehetne mindenről. Arról, hogy
mennem kell, vagy, hogy mennie kell. Talán az egyik leggyötrelmesebb
érzés az, amikor neked kell búcsúznod. Gomb nagyságúra szűkül a gyomrod,
mert tudod, azok az emberek, akik eddig az életedet jelentették, most
hirtelen fizikai valóságukban eltűnnek, ám virtuálisan továbbra is
őrséget állítva őriznek, hogy nehogy bármi bajod essék. Hogy még
véletlenül se dőlhessen össze a várad, amit olyan nagyon nehezen
építettél fel.
Ha
megcsalsz egy nőt, és átszúrod a "női szívét", a benne élő Ember még
nem hal meg. Fáj neki, de meg tud gyógyulni. Meg tud bocsátani. Ha bölcs
nő, túl tud emelkedni a női sérelmein.
Soha ne ugord át a kerítést, ha nem vagy hajlandó szembenézni a másik oldallal!
Készen
kell állni arra, hogy szembesüljünk a problémákkal, vállalni vitákat, a
konfrontációt, és ezzel esélyt adni a változásnak. Ki kell adni azt,
ami bennünk van, a konfliktuskerülés a kapcsolat halála.
Jobb egyedül menni szorongva és szomorúan, mint másokkal olyan úton, amely méltatlan hozzánk.
Soha
nem lehet tudni, hogy miből mi bomlik ki, minek mi lesz a
következménye, miféle, egyelőre láthatatlan utak nyílnak majd meg, vagy
hogy mire jók a falak, a kudarcok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése