DIY / DO IT YOURSELF / AUTUMN / ŐSZI WHATCANIDO / HALLOWEEN

A kor relatív. Ha dolgozik az ember és magába szívja a szépséget maga körül, akkor rájön, hogy a kor szükségképp nem jár öregedéssel. Legalábbis nem a megszokott értelemben. Sok mindent mélyebben érzek, mint valaha, és az élet egyre vonzóbb számomra.

Meggyőződésem, hogy Jézust éppen úgy kivégezték, mint minden más fanatikust, aki prófétának vagy megváltónak adta ki magát. Ilyen emberek minden időben akadtak...

Néha csak úgy hagyni kell, hogy a feje tetejére álljon minden. A világ, az életed, minden. Nem összetörni, nem kiakadni, hanem tudni, hogy semmi sem történik véletlenül, és valójában minden a helyén van, vagy legalább úton. Kell, hogy lekössön valami, kell a kuszaság, az unalmas csak árt neked. Örülj a káosznak, hiszen minél nagyobb van körülötted, annál nagyobb rendet tudsz varázsolni. Végül általában mindig a legnagyobb kuszaságból születnek a legjobb dolgok. Szóval csak hagyni kell, hogy minden megtalálja a maga helyét. Hiába is akarnád érteni, úgysem fog menni. Szóval csak türelem.

Tulajdonképpen anyagilag nincs mitől félnem. Lényegében vágyakozni se vágyom semmire. Túlontúl megtapasztaltam, hogy még a kevéske pénz is nagy bajok okozója. (Különben éppúgy, mint a hiányérzete.) Az anyagiakra nem szabad odafigyelni. Azok a változások, amiket szeretnék, úgyse vásárolhatók meg. A békességnek nincsen árfolyama.

A filozófia ott kezdődik, ahol a szeretet végződik. A szeretet sose kérdezi: miért? Oly evidens számára a szeretett lény léte és létezése. A filozófiának viszont éppen a "miért" szócska a kezdete. Mégse mondanám, hogy a szeretet maga is nem gondolkodás. Gondolkodás ez is, de a tiszta létezés elsődleges szenzációjának a szintjén; egy olyan ismeret, mint mondjuk Bach zenéje.

Az ember millimétert se mozdulhat ki a világ törvényeinek hullámveréséből. Senkinek sincs módjában kitörni térből és időből. Közös hullám emel és ejt: mindannyian engedelmesek vagyunk. De szívünk számára adott a választás, hogy jobbak vagy rosszabbak legyünk a világnál, melynek részei vagyunk. Ez módunkban áll. Hogy kegyetlenebbek legyünk vagy irgalmasabbak a változatlan és megváltoztathatatlan egésznél.

Nem az a baj, hogy nem élünk örökké, hanem, hogy nem érdemes, sőt: irtóztató lenne örökké élnünk. Azt, ami életünkből ismerős, az ismeretlenség övezi. Ha ez az ismeretlen ismerőssé válna, elviselhetetlen lenne életünk ismert része is.

Ha szeretsz valakit és a barátja szeretnél lenni, előbb-utóbb úgyis rájön, mi az ábra. Állandóan keresni fogod, ha nem vagytok együtt, de nem azért, mert rokonszenvesnek találod vagy mert jól megvagytok együtt, hanem azért, mert szerelmes vagy belé és azt reméled, hogy egyszer csak ő is rájön: hogy te vagy neki az igazi.

- Nem az ember irányítja az életét, hanem az élet irányítja őt. (...) Itt van ez a példa. Egy nap megismerkedsz valakivel, akiről úgy érzed, hogy neked van teremtve, de ő nem így gondolja. Megpróbálod úgy irányítani az életedet, hogy ez a valaki is szerepeljen benne, közben ő más lány életében szerepel. Nem így akarod.
- De ebben az esetben nem az élet irányít, vagy dönt helyetted, hanem az a másik ember, aki pont olyan mint te vagy én. Ez nem jó példa.
- De az. A sors vagy az élet vezeti azt a másik embert, mert az ő életét az befolyásolja, ami korábban történt vele vagy amin most megy keresztül. Az élet vezeti őt és ebből kifolyólag engem is.

Elképesztő, hogy az időjárás ennyire megváltozott pár nap leforgása alatt. Ez is csak olyan, mint a kapcsolatok: sokféle arcát mutatja, és sosem tudni, milyen lesz a következő. Ma még ragyogó napsütés, de holnap már fekete felhők. Talán jobb is így, különben minden megszokottá és kiszámíthatóvá válna.

Ha az ember szeret, az azt jelenti, hogy a hatalmáról lemondott.

A gondolat látszik, és az érzés érezhető - nem kell hozzá hazugságvizsgáló gép.

Két ember, egy férfi és egy nő között végül mindig olyan szánalmasan egyforma a "miért" és a "hogyan"... Megvetnivalóan egyszerű képlet ez. Mindig azért és úgy, mert éppen lehetett és megtörtént, ennyi az igazság. Nem érdemes firtatni a részleteket a végén.

Ha nincsenek elvárásaid, sohasem fogsz csalódni. Néhány csillogó szemű költőt vagy hegytetőn élő szerzetest leszámítva mindnyájunknak vannak elvárásaink. Nem véletlenül. Szükségünk van rájuk. Úgy töltik meg az álmainkat, a reményeinket és az életünket, mint valami koffeinnel túladagolt energiaital.

Az érzékiség túlteng mindenütt, ahol a szellemi elfoglaltság hiányzik.