Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.
Nem
tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt
állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni,
megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a
kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"?
Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a
valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele,
hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy
őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled,
egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog,
nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és
örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!...
Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel.
És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.
Mindig
van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a
dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném
elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.
Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.
Normális embereknek tovább tart kimondani, hogy szeretlek.
Első lépcső, mikor azt hiszed, hogy azt hiszed. Aztán eljön a pillanat,
mikor azt hiszed, hogy tudod. Aztán jön az, mikor tudod, hogy tudod, de
nem tudod kimondani. És akkor következik az, amikor tudod, hogy tudod
és már nem bírod visszatartani.
Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek.
Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni,
simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi
se kell. Csak tudni, hogy vagy.
Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm.
Ha szeretlek,
meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz. Ha szeretsz, olyan
titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam.
Eddig
mindig azt mondtam, hogy nem érdekel, ha nem törődsz velem, hogy az a
sok fájdalom, amit okoztál, már kioltott bennem minden érzést irántad.
De tegnap óta tudom, hogy ez nem így van. Őrülten szeretlek,
és tudom, hogy szeretsz, és azt is tudom, hogy nem tudod kimutatni,
csak ha melletted vagyok. De messze élünk egymástól, ez így nem mehet
tovább. Én hiába akarlak szeretni téged, ha te nem hagyod. Fáj, hogy így
kell vége lennie. Mindenáron be akartam bizonyítani, hogy a mi
szerelmünk más, és hogy te is más vagy, mint a többi férfi. De te nem
hagyod. Nem tudok mit tenni, nem tudok várni, nem akarok szenvedni, és
legfőképp nem akarok felejteni.
Szeretlek. (...) És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése