2013. január 19., szombat

Téli idézetek/Winter quotes 2.

 734859_506177079404891_1588908095_n_large

Fázom. Miért tagadjam, emberek?
A szívem is gyökérig didereg.
A tél sötét árnyéka ráterül
s egy hang borzongat néha: Egyedül...




Ősz és tél után tavasz következik, akkor is, ha semmit sem tesz az ember, csak vár. Talán a boldogság is ilyen? Magától eljön, ha itt az ideje?



Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út, orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal és éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vizpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg
az első vágy s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.



Igen, sírok. Férfi létemre. Hát a férfinak nincs szeme, a férfinak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? Nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a tél és nyár hűti és hevíti, mint a nőt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? Ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? Ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? Akkor hát miért ne panaszkodhatnának a férfiak is? Miért ne sírhatna a katona is? Mert az férfiatlan? Miért lenne férfiatlan?



Ezüst esőben száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sűrű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörög, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.



De messze jársz is tőlem már. Emléked
szívemben lassan megcsendesedik.
Elhalkul, mint a távolodó léptek,
hideg vagyok, közömbös, hó esik.
A tél a szerelmemet összehúzza,
fel-feldobbansz bennem, de merre vagy?
nem sejtem már. Magános lettem újra,
és dermedt. És dermesztek, mint a fagy.



Az öblös fotelban elterpeszkedve beitta a tél varázsos szépségű, nyugalmas hangulatát, pislákoló gyertya és illó fenyőgyanta illatát szívta a tüdejébe, és azt gondolta: boldog. És mindössze ennyi az egész; amíg megszállottan, kétségbeesetten űzte a jó érzést, az félénken elbújt előle, ám most, midőn leült csendesen, előmerészkedett és rátalált.



Szívemnek sírboltot építek, hogy megnyugodhassék; begubózom, mert mindenütt tél van; a vihar elől boldog emlékeimbe takarózom.



A tél börtön. Minden évben lesittelnek minket. Hagyni kell. Győzni kell.



Arra gondolok, mit tennék, ha a tél valami varázslat folytán bogárrá változna egy percre. Először is megfognám, úgy gondolom. Aztán egyenként kitépném a szárnyait. Aztán egyenként kitépném a lábait is. Aztán beledobnám egy pók hálójába, és végignézném, ahogy a pók megeszi. És közben mosolyognék.


Címkék: , , , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal