2013. március 20., szerda

Tumblr_mjywf88ynb1s2wc2mo1_500_large

Hiszek a rózsaszín világban. Hiszem, hogy a nevetés a legjobb kalóriaégető. Hiszek a csókban, lehetőleg sok csókban. Hiszek abban, hogy erősnek kell lennünk, mikor úgy tűnik, hogy minden rosszra fordul. Hiszek abban, hogy a boldog lányok a legcsinosabbak. Hiszek abban, hogy a holnap egy újabb nap! Hiszek a csodákban.


Egy ember életében olykor a legenyhébb remegésekből lesznek a földrengésszerű változások.


Minél inkább változnak a dolgok, annál inkább változatlanul maradnak.


Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt. 
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.



Az ég legyen tivéletek, 
Üllői-úti fák. 
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg
ezer fehér virág. 
Ti adtatok kedvet, tusát, 
ti voltatok az ifjúság, 
Üllői-úti fák.


Legkisebb cselekedeteink végzetes következmények elé sodornak bennünket. Mi pedig rohanunk velük, hanyatt-homlok, föltartóztathatatlanul.


Ha a mesében a sárkányt kell legyőznie a hősnek, akkor a valóságban az egyik legfélelmetesebb ellenség, amivel nap mint nap meg kell küzdenünk, a figyelmetlenség és a sietség szörnye. Egyre kevesebb idő van leülni, és "csak úgy" kötetlenül beszélgetni, együtt vacsorázni, nevetgélni, mesélni.



Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött... és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... (...) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad.


Nem mozdult semmi, csak az Idő ballagott időtlen útján a végtelenségnek, maga mögött hagyva a perceket, napokat, éveket. Újra nőttek a fák, virágzott a rét, zsongott az erdő. Visszajött a pinty ezüstciterájával, nevetett a falu száz csillogó ablakszeme, nevettek az emberek a téli estéken, amikor mindent betakart a hó, békésen pipáltak a kémények, mert az erdő úgy is adott, amit adhatott.



Ha ilyen kora hajnalban kint jársz, nem érted, miért nincs több ember az utcákon, mások miért nem élvezik a nap kezdetét. Szinte bűn kihagyni az első napsugarakat, a madárcsicsergést, a levegő finom frissességét. Ilyenkor kiváltságosnak érezheted magad, amiért ott vagy a kezdeteknél, megelőzve mindenki mást.


Nem hiszek az unalomban. Az unalom az, ha várjuk, történjék valami.


Amit az ünnep előtt adsz az ünnepre, az jobban gyarapít téged, mint amit az ünnep egyszeri alkalommal képes lesz neked nyújtani.


Amikor azt hittem, élni tanulok, valójában meghalni tanultam.


Egy ember akkor lusta, amikor ő megteheti, hogy lusta legyen. Hogy elsősorban neki legyen jó! Miközben nem érdekli, hogy a többiek mit mondanak rá.


Célozd meg a mennyet, és ráadásként megkapod a földet is. Célozd meg a földet, s egyik sem lesz a tiéd.

Címkék: , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal