Ballagás - idézetek

A digitális fotó ugyan nem sárgul el, de a régi barátságok igen. Vajon mindenkivel így történik majd? Szétszéledünk érettségi után, és egyszer csak elfelejtjük egymást? Vajon elmúlik minden, ha végzünk? Vagy erősebb a barátságunk, mint az épület, ami összezár minket?

Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Akármennyire is vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullanak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. De attól, hogy elmegyünk - és ez fáj - lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, a sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek, örökre.

Valaki gyorsan él és bízik a sorsban,

Valaki lassan és sokszor megtorpan,

Választani kell, hogy mi is a cél,

A te álmod, az hol van?

S kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába,

nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába,

megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk

s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk

s bár minden évvel munkád tudósi becse nő,

én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!

Pajtásaim! értetek a bú;

Elhagyni, fiúk, titeket,

Ez fáj nekem, ez szomorít el,

Ez ver kebelembe sebet...

De nem! mi vigadtunk minden időben,

Igy hát szomorú a búcsu se légyen.

Ah, vége, vége! Vagy ki tudja?

Diák marad az ember, amig él.

Leczkéjét a sirig tanulja,

Nehezebbet folyvást a réginél.

E napon előretekintünk, amikor már nem fogunk idejárni. De ma én szeretnék vissza is tekinteni. (...) Ne haraggal tekintsünk vissza, hanem megbánás nélkül! Ne sajnáljuk, hogy amit meg akartunk tenni, nem tettük, hogy amit ki akartunk mondani, nem mondtuk ki!

Ámulni még, ameddig lehet, 

amíg a szíved jó ütemre dobban, 

megőrizni a táguló szemet, 

mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.

Te vagy az, aki nyitott szemmel és szívvel jársz a világban. Te vagy az, aki észreveszi az élet apró szépségeit, te segítesz jó szívvel, ahol éppen kell, általad lesz ez a világ még szebb és jobb. Mi legfeljebb segítünk neked.

Rosszakaróim, jóbarátok,

Temérdek angyal és svihák,

Szép, szőke, barna, csúnya lányok,

Sakkpartnerek, konyhásmamák,

Tavaszi leves, tészta, mák,

Rongy testem innen elmegyen,

Közös sorunknak vége hát!

Hiány ül majd a lelkemen.

Egy este a jövő már múlt lesz. Akkor visszanézünk, és látni fogjuk az ifjúságunkat.

Lásd meg a parányt, az apró szépséget,

Csodáld az egekből áradó kékséget,

Érezd a végtelent, táguló térséget,

Éld az életed bennük.

Akármilyen utat is választhatsz magadnak, mindig lesznek, akik azt fogják mondani, tévedsz. Mindig lesznek majd olyan nehézségek, hogy azt fogod hinni, talán csakugyan a kritikusoknak van igazuk. Az út kiválasztása és követése a végsőkig mindig nagy bátorságot kíván.

Milyen szép, ha minden tengerhez, mely ránk vár, van egy folyó a számunkra.

A szárny megnőtt, üresen áll a fészek, 

Csak álom volt a régi jó világ, 

És mint a fecske alkonyati szélnek, 

Ma szárnyat bontott egy sereg diák.