2013. augusztus 15., csütörtök


Változunk, és felejtünk. Amibe ma belehalsz, holnap már nem fáj.

Igazából lehet, hogy még szereted, bár már nem úgy, de érzel valamit. Valamit, amit nem tudsz elvágni, hiába gondoltad, hogy majd jó lesz. Hogy menni fog. Nem. Ami lezáratlan, az az is marad. Senki sem fogja helyetted lezárni, megoldani, elbúcsúzni. Az élet túl rövid. Zárj le mindent, és semmit se vigyél magaddal tovább feleslegesen. Csak lehúz, és egyébként is: visszatér, leginkább akkor, amikor nem is várnád. Azt meg nem te választod meg, hogy épp jó időben teszi-e.

Annak, hogy túltegyem magam rajtad, nem az a módja, hogy összejövök valakivel, vagy ha úgy teszek, mintha nem is lettél volna. Mi ketten szerettük egymást, és aztán összetörted a szívem. Mindent megtettem, hogy ne kelljen szembenéznem ezzel a ténnyel. Egy nap meg fogok csókolni valakit. És ha megteszem, az magamért lesz.


Abban a pillanatban, hogy úgy érzed, nem megy tovább, vegyél egy nagy levegőt, és tudd, hogy erős vagy. Higgy abban, hogy elég szép a szíved, az életed, hogy elég vagy. Ha nem éreznéd, tegyél érte: tudd, hogy mi az elég, és érd el.


Nem minden sebünk látható. A lélek sebei gyakran évekig véreznek. Ha valaki ezt megérzi, akkor inkább ellökjük, nehogy be kelljen ismernünk, hogy valami fáj, valami, ami egyszer régen történt. Valami, ami már évek óta visszatart attól, hogy a saját életünket éljük. Amire annyira vágytunk, és amiért küzdeni is fogunk. De néhányan közülünk már elég sokáig harcoltak érte, a nagy szerelemért. És valamikor be kell látnunk, hogy a sors talán egészen más jövőt szánt nekünk. Egy jövőt teljesen egyedül.


Mindannyiunk szívében van egy királyi lakosztály, én befalaztam, de nem romboltam le.


Akkor ismerjük fel a nagy szerelmet, amikor rádöbbenünk, hogy az egyetlen ember a világon, aki vigaszt nyújthatna, épp az a személy, aki a fájdalmat okozta.


Teremts sziklákat magad köré, olyanokat, amik biztosítanak arról, hogy minden rendben lesz, hiszen védve vagy és megtartanak. A sziklák ugyanakkor veszélyesek. Akárki nem mássza meg őket, de ez nem baj. Egyáltalán nem az. Adj hálát értük, ugyanis nem kell mindenkinek megmásznia, csak az jusson át rajtuk, akinek valóban ott a helye. Aki valóban komolyan gondolja.


Ne ragadj le a múltban, ne ragaszkodj hozzá foggal-körömmel. Ne akarj abban maradni, ami már sohasem lesz olyan, mint volt. Fogadd el azt, ami van. Ami jön, mert az még bármilyen lehet. Csak rajtad múlik. Engedd el, és lépj egy nagyot, szállj ki, mert az, ami csak fájdalmat okoz neked, nem kell, hogy az életedben legyen. Az, akinek nem vagy elég most, aki megaláz, talán sohasem leszel az. Menj tovább, és hidd el, jön majd olyan, akinek elég leszel. Ne akarj görcsösen megfelelni.


Problémáim voltak. Megküzdöttem velük, és végül nem ők emésztettek el engem, hanem én dolgoztam fel őket.

Csak az ellenségek mondanak egymásnak igazat. A kötelesség hálójában vergődő barátok és szeretők hazudnak, mint a vízfolyás.

Az életben is - ahogy a színházban - néha vannak tökéletes pillanatok, amikor a csillagok szerencsésen együtt állnak, és az ember pontosan ott van, ahol lenni szeretne, nagyszerű emberekkel körülvéve, és azt csinálja, amit akar.


Ott ülhetsz a pillanatban éberen, hiheted, hogy tudod, hogy mi zajlik körülötted, mindig lesz olyan perc, amikor elveszíted a fonalat, és beleülsz abba, amiben mindenki él. Akkor aztán bosszankodsz majd mindenen, még azon is, ami téged szolgál, hiszen hogyan is értenéd akkor. Az Élet tudja, hogy mikor kell lépnie, megvédenie, kikerülnöd valamit, ami nem tartozik hozzád. Nem enged oda, ahol nagyon nem kell ott lenned. Olyan gátakat rak eléd, amit képtelen vagy átlépni.

Egyesek ugyanazért szeretik az embert, mint amiért mások gyűlölik.

- Van választásod! 
- Ez nem ilyen egyszerű. 
- Az élet fontos döntései sohasem egyszerűek.

Címkék: ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal