II. Blogverseny

 

Eddig lobogtam, küzdtem, vágytam, égtem:
utolsó végváramba visszatértem,
s dárdák elől páncéltalan magam
egy láthatatlan körrel kerítem.

Megálljatok!
Ezen túl Én vagyok, és a Hitem!

Gondolataim újra másfelé mentek, kergették egymást, hol a múltba, hol a kilátástalan jövő felé. Szerettem a csöndet, a magányt, mentem az elgurított spulni után, bogozva az összekuszált szálakat, aminek vége valahová a mi világunkon kívül esett.

A mi életünk napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen.

Mindig szaladunk, egyszer ezért, máskor azért. Végeredményben mindegy, ugyanazt a célt közelítjük meg mindkettővel. Lehet, hogy nincsenek is célok, csak szaladunk, azután megállunk valahol, azt hisszük, hogy révbe értünk, majd újabb lendülettel nekivágunk, talán épp oda, ahonnan elindultunk.

Tovább megyek, vajon van értelme, hogy tovább legyek?
Jelenemben él a jövő, úgyhogy nem sietek.

Minden világ megformálja a maga embereit, és minden ember a maga világát. Úgy élnek egymásban, ahogy tudnak, ahogy nekik a legjobb.

Az ember fonja a szálat, de az ördög szövi a darócot, és így megy ez vég nélkül.

Élni, ez a fontos. Mert nincs szebb az életnél, ha szép. (...) Már elenyészett a múlt, ott bolyongtak a reményteli jövő ismeretlen országútjain.

A fiatalok azt hiszik, az életnek célja van. (...) Az élet egy soha véget nem érő utazás. Amint elérik a vágyott célt, mindig kiderült róla, hogy az csak egy újabb kiindulópont. Lehetetlenség célba érni. Csak végezni lehet valamivel. És amikor végre-valahára megérkezel valahová, túl sok dolgot hagysz magad mögött örökre.

Újjászületés?
Előző életedben
se hittél benne.

Az élet nagy dolgai
félig hunyt pillád alá
nem férnek be.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az élet rövid, észre sem vesszük, s már itt az öregség. Ezért aztán jól meg kell gondolni, mit csinál az ember, mert elég egyetlen aprócska tévedés, és minden odavan. Aki itt meg akar állni a lábán, és vinni akarja valamire, annak tudnia kell, mi a dörgés: semmit nem elsietni, és semmit nem elmulasztani.

A jelen nagyon törékeny, a talpunk alatt a föld igen vékony és csalóka. Alant ott rejtőzködik a múlt útvesztője, egy üres hálózat, melyet napok és az évek sok-sok rétege hozott létre, ahol az emlékek rejtőzködnek, arra a pillanatra várva, hogy a felső, hártyaszerű réteg megrepedezzen, és ami volt, és ami van, újra egyesülhessen.

Már nem kutatom az élet értelmét, de ez nem azt jelenti, hogy megtaláltam volna. Mivel a világmindenség vette a fáradságot és létezett, a létezésének oka is kellett, hogy legyen. Élet. Egy apró momentum két örökkévalóság között.