2012. június 6., szerda

 Tumblr_m5760t8bib1rwp1cio1_500_large
Sokszor a szerelem jegyében képes az ember önmagát is megtagadni, mert a másikat boldoggá akarja tenni.



Nem bírtak letörni a kudarcok. Két szó visszhangzott bennem, "akarni" vagy "nem akarni". És ha akartam, nem ismertem korlátokat, gátat vagy akadályt.



Így szokás minden búcsúzáskor, torkig enni vagy inni magunkat, nem érezni az elválás pillanatait. Mindig ez fáj a legjobban. Ezeket a perceket kell elzsibbasztani, hogy ne fájjon a nagy műtét, ahogy a sors kegyetlen késével felhasítja a lelkünket.



Vártam, hogy még egyszer láthassam. Igazi jó barátok voltunk. Ő tudta legjobban kiolvasni a gondolataimat, ha valamit akartam, ketten akartuk.



Milyen kevés kellett (...) a boldogsághoz! Elég volt egy szó, hogy az ábrándok és az élni akarás örökké leomló homokvárait újra építeni kezdjék.



Az emlékek (...) annál hamarább elmúlnak, minél távolabb esnek az embertől.



Nem mindig szükségesek érzelmeink kifejezéséhez a szavak, belső indulataink álcázatlanul kitelepednek arcunkra, ha a lelkünket ostorozzák.



Ne akarjon az ember más lenni, mert úgysem lehet más, de az legyen, ami.



Soha nem lehet tudni, mi múlt el, a tegnap vagy a holnap. Csak egy biztos, a ma. És ez bármit hoz, jót vagy rosszat, mindig elmenőfélben van, (...) perceinek, pillanatainak élünk.



A legnagyobb kilátástalanságban is van mindig valami megmentő, ha más nem, maga a kilátástalanság.



Mindég van valahogy, de soha nem úgy, ahogy te akarod, mert nem biztos, hogy másoknak kedvére teszel.



Sokszor nem vesszük észre a szerencsénket, pedig egy pislákoló lámpa is boldoggá tehet bennünket, elhalványítja az arcunkon tolakodó áruló jeleket, amit a lelkiismeret vagy valami belső szorongás kényszerít ki belőlünk.



Akinek mindég a mások igazságát kell elfogadnia, annak nagyon kevés az örömünnepe.


Ne féltsd a farkasokat, nem eszik meg egymást, amíg van min rágódjanak.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal