2012. július 23., hétfő

 Tumblr_m7k7z7vl5g1r38outo1_400_large

A hasonlóbb, a szokványosabb emberek voltak mindig és vannak előnyben, a válogatottabbak, kifinomultabbak, ritkábbak, nehezebben érthetőek könnyen egyedül maradnak, magányukban baleseteknek kiszolgáltatottabbak, s utódokban ritkán szaporák.



A gyereknek az az otthonos, az a természetes, ami körülveszi, amibe belenő. Nem kérdőjelezi meg a környezetét, nem az otthonát méri a külvilághoz, hanem a külvilágot az otthonához. Egy kétnyelvű családban felnövő gyerek nem csodálkozik, hogy miért beszél az apja más nyelven, mint az anyja. Így van, és kész. Már régen tökéletesen beszéli mind a két nyelvet, mire megtud valamit arról, hogy különböző országokban más-más nyelven beszélnek az emberek, és megismeri szülei előtörténetét.



A szülő nem láthat bele gyermeke világába, életébe, csak fantáziájára hagyatkozhat, és az szinte mindig sokkal ijesztőbb, sokkal kedvezőtlenebb, mint a valóság.



A tabu valamivel kevésbé megterhelő, mint a titok, lebukástól, megszégyenüléstől nem kell félni. Nem is igényel akkora koncentrációt, hiszen a beszélgetőpartner is segít: a tiltott témát együttes erővel kerülik el. De a tabu is lehetetlenné teszi a szabad kommunikációt, a valódi intimitást. A gondok, a problémák megbeszélhetetlenné válnak.



A titok elszigetel, lehetetlenné teszi az érzelmi megosztást, kitárulkozást, mindazt, ami minden barátság, minden valamirevaló érzelmi kapcsolat alapja: egyszóval lelki magányra kárhoztat.



A nemi szerepnek megfelelő viselkedést a családban és a tágabb környezetben tanuljuk. A "nőies" vagy "férfias" viselkedés megtanulásában bizonyosan szerepe van az anyai és apai mintának. De a nemi irányultság nem tartozik ide, az befolyásolhatatlan ösztönműködés, amit nem kell, de nem is lehet tanulni. Ahogy a kultúránkban elvárt étkezési szokásokat a családunkban tanuljuk, de az éhséget magát nem.



Mindegy, hogy mit enged, mit támogat, vagy mit tilt a környezet, annak van jelzésértéke, amit a gyerek maga szeret, amilyenek a spontán reakciói. Ha ezeket befolyásolják, az csak olyan, mint a hajfestés: a feketére festett szőke haj feketének látszik, de ami utána nő, az mindig szőke lesz.




A szépség kívánatos, de gyanakvást kelt. A férfi vágyik a szép nőre, de nem tudná magát mellette biztonságban érezni. Szépség és hűség mintha kizárná egymást, s sokkal inkább hiszünk a szépség és hamisság kapcsolatában. A szépség mintha arra született volna, hogy mindenki megszerezze, de senki se akarja megőrizni. Mert reménytelen dolog. A szépség közkincs, préda.



Amivel tele van a szívünk, az jön ki a szánkon.



A harcos nem érez semmiféle tette miatt bűntudatot, mert énünkre érdemtelenül nagy hangsúlyt helyez, ha tetteinket kicsinyesnek, gonosznak, vagy csúnyának ítéljük.



Egy harcosnak az útja egy bizonyos pontján meg kell tanulnia elérhetővé és elérhetetlenné válni. Értelmetlen folyton elérhetőnek lenni, ahogy az is értelmetlen, hogy úgy rejtőzzön, hogy mindenki tudja, hogy rejtőzik. Egy harcos számára az elérhetetlenség azt jelenti, hogy finoman érinti a környező világot, aztán továbbáll. Tudatosan kerüli, hogy kimerítse magát és a többieket. Nem használja ki, nem facsarja ki az embereket, amíg össze nem fonnyadnak, különösen azokat, akiket szeret.



Amikor egy harcos elhatározza magát valamire, mindent meg kell tennie érte, de felelősséget kell vállalnia azért, amit csinál. Akármit is tesz, először is azt kell tudnia, hogy miért teszi, majd cselekednie kell, anélkül, hogy kétkedne a tettében, vagy megbánná azt.



A személyes történetünket állandóan meg kell újítanunk azzal, hogy minden tettünket elmeséljük szüleinknek, rokonainknak, barátainknak. Ezzel szemben egy harcosnak nincs személyes története, ezért magyarázatra sincs szüksége; senki sem haragszik a cselekedetei miatt, senki sem csalódik benne. És ami a legfontosabb, senki sem köti gúzsba a gondolataival és az elvárásaival.



Az önmegtagadással csak magadat csapod be. Az önmegtagadás szenvedélye messze a legrosszabb - elhiteti velünk, hogy nagy dolgokat viszünk végbe, amikor valójában önmagunk körül forgunk.



A többséget túlontúl foglalkoztatja, hogy szeret-e az ember, vagy hogy szeretik-e az embert. A harcos szeret, és kész. Azt szereti, amit és akit csak akar, kedve szerint.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal