A jó házasság is tönkremehet. Egyik pillanatban még szilárd talaj van a lábad alatt, a következőben már nem. (...) Mindketten úgy kezdik, hogy két ember egymásba szeret. Megteszed, amit csak kell? Ha a házasságod veszélyben lenne, harcolnál érte? Ha eltűnik alólad a talaj... és összeomlik körülötted a világ, hinned kell abban, hogy együtt átvészelhetitek. Talán csak erősen kell ragaszkodnod hozzá. És nem számít, mi történik... nem szabad elengedned.
Eleinte tele vagyunk reménnyel. Úgy tűnik, az egész világ nekünk dolgozik. Sose vesztünk. Azt mondják, az őrültség egyik jele, hogy nem fogadjuk el a veszteséget. Ez valószínűleg igaz. De néha... csak így lehet életben maradni.
Azt hiszi az ember, hogy csak a szerelemtől törhet össze a szíve. Az egyetlen, ami éltet és felvidíthat, vagy elpusztíthat. Aztán... anyává válunk.
Szeretlek. Afféle nagyon-nagyon erős, tettetem, hogy szeretem a zenédet, hagyom, hogy megedd az utolsó szelet tortát, egy nagy rádiót tartok a fejem fölé az ablakod alatt, annyira szeretlek, hogy már gyűlöllek módon. Válassz engem! Maradj velem! Szeress engem!
Az agy az ember legkülönösebb szerve. Tanul, változik, alkalmazkodik. Megmondja, mit látunk, mit hallunk. Ettől szeretünk. Szerintem itt van a lelkünk. De nem számít, mennyi kutatást végzünk, senki se tudja megmondani, hogy a szürkeállomány a koponyánkban hogy működik. És amikor megsérül... amikor az emberi agyat sérülés éri... nos... akkor válik még különlegesebbé. Senki se tudja, hol végezzük.
Renegátok. Szabályszegők. Szikés gengszterek. Mi így gondolunk magunkra. Ettől rossz fiúknak érezzük magunkat, szexinek. Az a baj, hogy ez nem igazán így van. A szívünk mélyén mind szabálykövetők vagyunk, birkák. Nem szegünk meg szabályokat. Az utolsó betűig betartjuk. Mert ha nem követjük a szabályokat, a betegeink meghalnak. És akkor már nem rossz fiúk leszünk. Csak rosszak.
A műtét utáni első 24 óra mindig kritikus. Minden levegővételt, minden termelt folyadékot pontosan lejegyeznek és elemeznek. Ennek örülnek, vagy megsiratják. De mi történik 24 óra elteltével? Mi történik, ha az első napból második lesz és a hetekből hónapok? Mi történik, ha elmúlik a közvetlen veszély, ha levették a gépeket és az orvosok és nővérek hada eltűnik? A műtéttel megmentenek, de a lábadozáskor, a műtét után gyógyulsz meg. De mi lesz, ha mégsem? Minden műtét célja a teljes felépülés, hogy jobb állapotban kerüljünk ki, mint ahogy bekerültünk a kórházba. Néhány beteg gyorsan gyógyul és azonnal megkönnyebbülhet, másoknak a gyógyulás fokozatosan megy végbe és akár hónapokkal vagy évekkel később jössz rá, hogy többé már nem fáj. Szóval az az igazi kihívás, hogy türelmesek legyünk a műtét után, de ha túlélted az első heteket és hónapokat a műtét után, ha hiszel abban, hogy felépülhetsz, akkor visszakapod az életed. De sajnos, túl sok a "ha".
Mi orvosok büszkék vagyunk arra, hogy gyakorlatilag állva is tudunk aludni. Bárhol, bármikor. De ez hamis büszkeség, mert az az igazság, hogy 20 órányi kialvatlanság után ugyanolyan szívesen mész részegen munkába, akár orvos vagy, akár nem. Ezért nem meglepő, hogy a legnagyobb orvosi hibákat éjjel követik el, mikor mi orvosok büszkék vagyunk arra, hogy állva is tudunk aludni. Nemrég a közösségi büszkeségünkön csorba esett és megsértették az egónkat az új szabályokkal. A szabály megköveteli, hogy egész nap aludjunk az éjszakai műszakot megelőzően. De mint olyan, aki talán majd orvosi ellátásra fog szorulni, örülhet neki. De mikor a Nap felkel, felelősséget kell vállalnod azért, amit a sötétben tettél, és szembenézel a hideg és kegyetlen világossággal.
Az emberi test nagy fordulatszámon működik, a vérnyomás megmutatja a vér áramlásának sebességét az erekben. Fontos, hogy szabályozzuk ezt a nyomást. Alacsony vagy elégtelen vérnyomás gyengeséget vagy kárt okozhat. Mikor magasra szökik a vérnyomás, a baj hamar megtörténik, ha továbbra is nő a vérnyomás, akkor közelebbről is meg kell nézni, mert különben nagyon rosszul alakulnak a dolgok. Minden túlterhelt szervezetnek kell a megnyugvás. Le kell valahogy vezetni a stresszt és a feszültséget, mielőtt túl sok lenne elviselni. Valahogy megnyugvást kell találni, mert ha nem, akkor megteszi a testünk maga. Kirobban. A saját magunk által létrehozott teher a legnehezebb. A nyomás, hogy jobbak legyünk, mint amennyire lehetünk. Ez a nyomás soha nem múlik el és egyre csak nagyobb és nagyobb lesz.
A biológia határozza meg, hogy hogyan élünk. A születésünk pillanatától tudjuk, hogyan lélegezzünk és együnk. Ahogy növünk, egyre több ösztön jön elő. Területféltők leszünk és megtanulunk versenyezni. Menedéket keresünk. Hogy mi a legfontosabb mind közül? Az újratermelődés. Habár a biológia néha ellenünk fordul. Igen, néha a biológia szívás. Nem győzheted le a biológiát. Jóban és rosszban rájövünk a módjára, hogyan járjunk túl a biológia eszén. A kockázat persze az, hogy túl sokat változunk. Egy ponttól már nem ismerünk magunkra. Nehéz, hogy visszataláljunk önmagunkhoz, mert nincs hozzá térkép vagy iránytű. Csak be kell csuknunk a szemünket, lépni egyet előre és remélni, hogy beérünk a célba.
Lehetséges, hogy két ember szereti egymást, de van, hogy a szerelem nem elég önmagában.
Igazából senki nem akar csodabogár lenni. A legtöbben észre sem veszik, hogy azok, míg már késő nem lesz a változtatáshoz. De nem számít, mennyire leszünk a végén csodabogarak. Van rá esély, hogy vár ránk valaki az életben... persze csak akkor, ha nem lépett még tovább, mert ha kopogtat a szerelem, akkor a csodabogarak se várnak örökké.
Mikor már azt hinnénk, mindent elterveztünk, az univerzum csavar egyet a dolgokon. Improvizálnunk kell. Boldogságra találunk ott, ahol nem is számítunk rá. Néha csak segít, hogy biztosan ott legyünk, ahova igazán tartozunk.
Az emberi test minden egyes sejtje átlagosan 7 évente kicserélődik. Mint a kígyóknál, utunk során ledobjuk bőrünket. Biológiailag újjászületünk. Kereshetjük a változást, valószínűleg keressük is. A változás azonban nem látható. Legkevésbé saját magunk számára. De mindannyian változunk. Teljesen, örökre. Amikor olyanokat mondunk, hogy "az ember nem változik", az csak az őrült tudósokat hajtja, mert minden tudomány szerint az egyetlen állandó a változás. Az energia, az anyagok állandóan változnak. Alakváltozás, összeolvadás, felnőtté válás, halál. Ez az az út, amit az ember nem változtathat meg. Ezekbe a dolgokba kapaszkodunk ahelyett, hogy azzá válnánk, amik lehetnénk. A régi emlékekbe kapaszkodunk ahelyett, hogy újakra tennénk szert. Az út, amelyhez hittel ragaszkodunk, minden tudomány ellenére... ezek azok a dolgok, amik változatlanok az életben. A változás állandó. Az, hogy változást tapasztaljunk meg, csak rajtunk múlik. Úgy vesszük, mint a halált, vagy mint egy második esélyt az életre. Ha kinyújtjuk az ujjainkat, elveszítjük a fogást, és vele együtt a színtiszta adrenalin érzését. Bármelyik pillanatban kaphatunk egy új esélyt az életre. Mindig újjá tudunk születni.
Mindannyian keressük a válaszokat. A tudományban, az életben, mindenben. Néha a válasz alig egy karnyújtásnyira van tőlünk. Máskor pedig akkor kapjuk a választ, mikor még fel se fogtuk, hogy kérdeztünk valamit. Néha a válasz meglepetésekkel szolgálhat, és néha, mikor már végre megtaláltuk a választ, amit kerestünk, egy csomó kérdés marad megmagyarázatlanul.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése