2012. július 27., péntek

 546475_240010359439059_1194994089_n_large

Az ember soha nem lehet elég óvatos, amikor hatalmat ad mások kezébe. Egyesek nem olyan gondosak, mint lenniük kellene.




Az önvizsgálat jót tesz a léleknek.




Csak mert az ember nagyon szeretne valamit, attól még nem válik valóra.




A viharok elmúlnak. Csak ki kell várnunk.




Rendkívüli dolog az, amikor olyannal hoz össze a sors, akiben megtalálod a másik feledet. Aki elfogad olyannak, amilyen vagy. Nagyon hosszú ideje vártam, hogy felül tudjak kerekedni magamon. Úgy érzem, hogy veled végre sikerült.




Kóbor ötletként felmerült, hogy váljunk kétfelé, de ezt egyhangúlag megvétóztuk. (...) Egyikünknek sem adatott meg a jó társaság soha életben, és túlságosan édes volt az együttlét ahhoz, hogy akár egy percet is elvesztegessünk belőle.




Pontosan elég vagy ahhoz, hogy örökké és megmásíthatatlanul magadhoz láncolj.




Hogy élhet így bárki ezen a bolygón, ezekben a testekben, amiknek az emlékei nem maradnak a múltban, ahova tartoznak?




Több boldogság jutott nekem, mint amennyiben a legtöbb embernek valaha része lehetett. Vajon létezik valamiféle természeti törvény, ami ugyanannyi boldogságot és szenvedést ír elő? Örömöm egyszeriben felborította az egyensúlyt?




Testem igyekezett menekülni a fájdalomtól, így újra és újra beszippantott a sötétség, amely pillanatokra, olykor talán percekre is kiszakított a kínszenvedésből, de ettől még kevésbé tudtam lépést tartani a valósággal.




Az ember mindig éppen arra vágyik legjobban, amit soha, de soha nem kaphat meg.
 
 
 
Csak azt tudtam, hogy minden másodperc, amit vele töltök, csak növelni fogja a később elszenvedett fájdalmat. Mint egy drogosnak, akinek nincs elég anyaga, közeledett a végítélet. Minél többre van szükség most, annál nehezebb lesz, amikor kifogytam a cuccból.




Vannak olyan csaták, amik elvesztek, még mielőtt elkezdődtek volna.




Eddig csupán egyetlen dolog létezett, ami nélkül nem bírtam élni, most kettő lett. Szeretetem nem oszlott meg közöttük; nem olyan fajta volt. Sokkal inkább mintha megnagyobbodna a szívem, abban a pillanatban kétszeresére nőtt. És teljesen betelt.




Ha nem tudtam volna testem minden sejtjével, hogy szeret annyira, amennyire én szeretem őt – feltétel nélkül, visszavonhatatlanul, és hogy őszinte legyek, irracionálisan -, sosem lettem volna képes felkelni a földről.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal