2012. július 29., vasárnap

 Tumblr_m7x0dcylwv1r781r7o1_500_large
Az ember sohasem azt hallja, amit mondanak neki, hanem amit a szívével lefordít magának.



- Miért jöttél vissza? (...)
- Talán hiányoztál.
- El kellett rohannod ahhoz, hogy erre rájöjj?
- Reméltem, hogy a dolgok megváltoznak, ha elmegyek.
- Semmi sem változott. Mit keresel itt?
- Jobban szeretem, ha itt hiányzol nekem, mint másutt.



Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.



Akármilyen erős érzések is vannak a szívedben, ha nem osztod meg őket a másikkal, akkor teljesen értelmetlenek.



Arra a dologra van szükségem, amikor az ember agya kikapcsol, a szíve meg be.



Nincs szégyellnivalód az életben. Csak a gyávaság szégyenletes, mellyel az ember nem tud adni vagy nem mer elfogadni érzéseket.




A tündérek olyan icipicik, hogy egyszerre csak egy érzés fér meg bennük.



Mi magunk változtunk meg, és azt hiszem, a szíved mélyén ezt te is jól tudod. Talán túl sok időt töltöttünk egymástól távol. (...) Bár még mindig szerettük egymást, úgy tűnik, hogy az a mágikus kapocs, amely összekötött bennünket, valahol útközben elveszett. Tudom, hogy mindez csak rossz kifogásnak hangzik, de kérlek, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy nem volt szándékomban beleszeretni egy másik férfiba. Hogy is értenéd meg mindezt, ha én magam sem értem, hogyan történt? Nem is várom el tőled, de mivel oly sok mindenen mentünk keresztül együtt, nem hazudhatok neked. A hazugság megsemmisítene mindent, amit megosztottunk egymással, ezt pedig nem akarom, bár tudom, hogy úgy fogod érezni, hűtlenül elhagytalak. (...) Különleges helyre kerültél a szívemben, és örökké ott is maradsz, ahol senki sem pótolhat téged.



Vannak dolgok, melyeket csak az érez, kinek esze, s vannak olyanok, melyeket csak az ért, kinek szíve van.



Felkeltem ma reggel, és végre rájöttem, bármit teszek vagy mondok, nem tudom megváltoztatni a múltat vagy az érzéseimet. És nem is próbálom. Kész vagyok arra, hogy továbblépjek.




Amikor távol vagy, szeretném, ha közel lennél. (...) De mi van akkor, amikor együtt vagyunk? Veszekszünk, hülyeségeken vitatkozunk, meg akarjuk változtatni egymást, azt akarjuk, hogy a másik is ugyanúgy lássa a világot, mint mi. Olyan dolgokat vársz el tőlem, amiknek semmi értelme, és én ugyanezt teszem veled. Néha titokban azt mondjuk magunkban: "de jó lenne, ha szabad lennék, és nem lennék elkötelezve". (...) És ilyenkor elveszettnek érzem magam.



Annyira szeret téged, hogy a hiányodat gyűlöli.




Van, hogy valakire nagyon büszke vagy. Szeretnéd megmutatni az egész világnak, hogy megismerjék, hogy szeressék, hogy elismerjék őt. De nem teheted. Nem mondhatod el senkinek, hogy te ismersz, szeretsz egy rendkívüli lényt. De így is büszke lehetsz rá. A szívedben, a lelkedben. 



Az ember sorsa a szívétől függ, mert mindennek lehet parancsolni, csak a szívnek nem.



Nem számít, mennyire borzasztónak érzel valamit, mindig lehet annál sokkal rosszabb is.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal