II. Blogverseny

 

Ez az egyetlen életed van. Ha egy utcahosszúságú "miért nem tettem meg azt, amit szerettem volna" listával fognak eltemetni, az semmi mást nem jelent, mint hogy NEM TETTED MEG, amit lehetett volna!

Napról napra, lépcsőről lépcsőre megyek majd tovább ezen a különös úton... felfelé, vagy lefelé vezet ez a lépcső? Ezt nem tudom. De nem állok meg.

Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk, amely éppen nincs egészen rendben.

Tudom, hogy kívülről jól mutattunk. Az igazság azonban az, hogy soha nem éreztem önmagamnak magam mellette. Mindig az volt az érzésem, hogy színjátékot játszunk. Valahogyan nem tűnt valóságosnak az egész.

Amivel tele van a szívünk, az jön ki a szánkon.

Az összes kis ócska, szégyenteljes titkomat ismeri, amit különben a lehető legtovább elrejtenék bármely más hapsi elől... ő azonban ezzel együtt szeret.

Merj szeretni. A szüntelen önvédelmedet fel kell adni. Le kell vetni a páncélodat, és ami alatta van, mindent - egészen a bőrödig. Aki szeret, bizonyos értelemben védtelenné válik. Ezért nem merünk szeretni. Félünk, hogy kiszolgáltatjuk magunkat, hogy visszaélnek velünk. Vissza is élnek. Nem egyszer. Százszor. És mégis: nyitni kell. Nyitni azonban csak erős ember képes! Akinek nincs félnivalója. Szeretni bárkit csakis erőből lehet, sohasem gyengeségből. Szeretni csakis az erős ember tud.

Nincs drágább dolog, mint az egészséges szív és a józan ész. Van úgy, hogy el kell engedni valakit - el kell engedni az iránta táplált érzelmeket -, hogy megvédjük magunkat.

- Időnként úgy el tudsz veszni a gondolataidban (...). Jó lenne, ha oda is követni tudnálak.
- De hiszen tudsz (...). Szünet nélkül itt vagy a fejemben.

- A szerelemből mennyi az elég?
- Mindig egy kicsivel több, mint amit bárki is kapott valaha.

Az a tulajdonság, amely különlegessé tesz téged - ha egyáltalán az vagy - egyben magányod okozója is lehet.

Szerelmesnek lenni és igazán szeretni két különböző dolog, miként a virág és a gyümölcs. A gyümölcs megjelenésével eltűnik a virág.

Ha az embernek nincs vesztenivalója, bátorrá válik. Csak akkor vagyunk gyávák, ha van mihez ragaszkodnunk.

Jobb, ha az ember élete bizonyos pontjain magánkívül van az örömtől, tombol a dühtől, vagy a féltékenység emészti, mint ha egyáltalán nem ismeri meg létünk ezen felkavaró elixírjeit.

Mi más az álom, mint annak megismerése, ami bennünk van.