II. Blogverseny

Soha nem szabad visszamenni ahhoz, akitől egyszer véglegesen elment az ember. Ez életszabály. Nagyon kevés életszabály van. Ez az egyik.

Amíg nem vagy szerelmes, sohasem érzed, hogy félember vagy, hogy hiányzik belőled valaki! Örökké rá gondolsz, neki üzensz, gondolatban vele vagy. Valaki - egy másik ember! - viszi magával a boldogságodat, a nyugalmadat, az örömödet, a lelkedet, de még az életed értelmét is.

Vidámnak lenni nem egyenlő azzal, hogy minden tökéletes. Csupán azt jelenti, hogy eldöntötted, hogy figyelmen kívül hagyod a hiányosságokat.

A függőség átka az, hogy sosem ér jó véget. Mert a legvégén, bármi is volt az, ami a mennybe repített, már nem esik jól és fájni kezd. De azt mondják, nem szokunk le, amíg el nem érjük a mélypontot. De honnan tudjuk, hogy ez hol van? Nem számít, mennyire fáj valami, van, hogy elengedni még fájdalmasabb.

Én sokszor nem félelemből, hanem puszta hiúságból tagadom le az érzéseimet. Hősiesen összeszorítom a fogamat, nehogy be kelljen vallanom, hogy bizonyos embereknek elég hatalma van rajtam ahhoz, hogy megbántsanak.

Abban a pillanatban, amikor beéred kevesebbel, mint amennyit megérdemelsz, még annál is kevesebbet kapsz, mint amennyivel beéred.

Vannak barátságok, melyek véget érnek, szerelmek, melyek nem bizonyulnak tartósnak. A szakítás rendszerint - legalább az egyik embernek - fáj. Ám abban a világban, ahol minden, ami elkezdődik, véget is ér, a szeretet azzal a kockázattal jár, hogy a lélek megsebesül.

Minden szerelem úgy lép az életünkbe, hogy megfoszt a szabadságunktól. Ha belemegyünk, nem tehetjük azt, amit akarunk, csak azt, amit a szerelem akar.

Néha szét kell hulljon valami, hogy teret adjon valami jobbnak.

A szelídség a legnagyobb erő. A nyúl nem szelíd, csak gyáva. Mert gyenge. Szelíd csak egy oroszlán lehet.

Legveszélyesebb fájdalmaink azok, amelyekre nem merünk emlékezni. Rettegünk, hogy szembenézzünk valamivel, ami egyszer már óriási fájdalmat okozott, s tudatalattink feketelyukába gyömöszöljük, azt remélve, hogy ott nem csinálhat bajt. így is visszajön azonban, legfeljebb álarcban, angyalarcú démonként. Egy darabig csendben lapul, hogy aztán később alattomosan ránk támadjon. A felejtés olyan, mint az orosz rulett!

Nemrég rájöttem, hogy magamnak is jól tudok hazudni.

Aki azt teszi, amit "mindenki" tesz, mert nem akar feltűnően viselkedni, nem fog feltűnni. Aki nem győzi le a félelmét, hogy feltűnést keltsen, és nem vállalja annak kockázatát, hogy valamit hiába vagy rosszul csinál, megfosztja magát attól az esélytől, hogy érvényesüljön.

- Rettegek.
- Miért?
- Tizennyolc éven keresztül egy ablakon át néztem a világot, arról ábrándozva, milyen lehet, amikor a fények kigyúlnak az égen. Mi van, ha mégsem olyan lesz, mint amilyennek megálmodtam?
- Olyan lesz.
- És ha olyan lesz? Utána mihez kezdjek?
- Szerintem ez benne a legjobb. Keress egy új álmot.

Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.

Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.