DIY / DO IT YOURSELF / AUTUMN / ŐSZI WHATCANIDO / HALLOWEEN

 

A világ egy gyöngykagyló, magán áll, hogy kinyitja-e, vagy sem.

A vágy sosem jut el a beteljesüléshez, csak ideiglenesen, amíg az új vágy érkezése fel nem zaklatja újra a kedélyeket. És még ahhoz is csak akkor, ha elég szerencsések vagyunk, és megkapjuk, amire vágyunk. Ha nem, szűkölhetünk egy életen át a kielégítetlen vágytól.

Senki sem képes arra, hogy másokat megmentsen (...). Mindenkinek önmagát kell megmentenie.

Lehet, hogy nem is olyan jó ötlet feleségül venni azt, akire világéletünkben vágytunk. Lehet, hogy miután megszereztük, ráununk, hogy azután valaki más után vágyakozzunk.

Ahogy elhangzik az első vallomás, annak, hogy "szeretlek", nincs értelme többé.

A mai szerelmesek diskurzusa másról sem szól, mint a feloldhatatlan magányról.

A logikus érvelés, az is csak ugyanolyan vitázási módszer, mint a többi, nem? Csak azért hisszük, hogy az az abszolút tuti, mert nálunk, Nyugaton, így szokás vitázni. (...) Pedig hát azt sem szabad ám elfelejteni, hogy a nyelv maga, már csak természeténél fogva is, illogikus. Tehát ki kell okoskodnunk magunkat az okosságból.

A gyógyszerek csak lelassítják a folyamatot, de a vég akkor is elkerülhetetlen.

Az emberi elme nem foghatja fel, mi az az Isten. Éppen ezért Istennek nincs se neve, sem semmilyen emberi vonása.

Aznap, hogy elmentél, lefeküdtem, és egy álló hétig fel sem keltem az ágyból. Feküdtem, gondolkoztam, hogy miért is rontottam el életem legnagyobb esélyét. Hogy együtt lehetek valakivel, aki szép, okos és egészséges. Azzal, akivel egy csapatban játszhatnék.

Ha nézlek, háttér nélkül látlak,
ha hallgatsz, senki mást nem hallok.
Szépséged elfed minden tárgyat,
szépséged elnyel minden hangot.

Magam vagyok, tökéletesen magam, és tudom, ezentúl magam is leszek ezek között a falak között, melyek figyelték életünk gyötrelmeit, félelmeit, kudarcait, eredményeit, felszabadult boldogságát, kitörő nevetését, azt a mitológiai szerelmet, amelyben voltunk egymás szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapuló vágyú szeretői - a halálon túl is folytatódó, az enyészet törvényeit lebíró, múlhatatlan pillanat színterét.

Egyszer azt mondtam neki, van az úgy, hogy az ember előtt letérdel a fehér elefánt, azaz eljön egy olyan pillanat, amikor valaminek az elvetése vagy elfogadása évtizedekre, esetleg örökre megszab az életünkben valamit, ritkán térdel le a fehér elefánt, de akkor helyesen kell dönteni, különben ég tudja, meddig kell várni, míg ismét arra jár, ahol mi vagyunk.

Azért sírok, mert megnyertem mindent, téged, a boldogságot és az életet, és azért sírok, mert elvesztettem önmagamat, mert nem vagyok többé ép és egész tenélküled, mert ettől a pillanattól fogva sosem én fogok igazán fájni magamnak, mindig csak te, s ha vérezni fogok, a te sebeidet vérzem. Sírok, mert velem megtörtént a csoda, amire gyerekkorom óta vágytam, amitől gyerekkorom óta rettegtem, itt a mitológiai szerelem, és mi lesz velem, vagy mi lesz veled, ha elveszítjük, ha kettőnk közül egyszer meghal valaki.

Én sose hittem, hogy van ilyen, kinevettem, aki azt írta vagy állította, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden – velem akkor ez történt. Csak álltam, néztem rá; és minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, miatta zavartam el Z. -t, hárítottam el a házassági ajánlatokat, küldtem vissza G. jegygyűrűjét, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem, ez a valaki az én világra jöttem indokolása.