DIY / DO IT YOURSELF / AUTUMN / ŐSZI WHATCANIDO / HALLOWEEN

 


Ki vagy te? Gyakran felsikoltok,
hogy lángra gyullaszt tűzöled,
s érzem, nem voltam sohse boldog
s mi hozzád fűz, csak gyűlölet.

Mit tagadjam? - siratom és szeretem
Mit tagadjam? - talán ez az igazi
S ez is oktalan, de legszebb szerelem.

Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.

Megszoktam, hogy napi tizenhat órát dolgozom, és újabban megbotránkozva veszem észre, hogy fáradt vagyok. Barátaimtól úgy értesültem, hogy az ember idővel megöregszik. Titokban mindig azt hiszem, hogy ilyesmi csak másokkal történik.

A viselkedésünk, ahogy a fizikai formánk is, a szükségleteink szerint fejlődik, és így idővel elveszítjük azokat a részeket, amikre már nincs szükség, mint a féregnyúlványt, a hímek emlőbimbóját, és végül, hála az égnek, a hitünket egy teljességgel fölösleges mindenhatóban.

Ez itt pedig magam vagyok,
Régi tüzek fekete üszke
S fölöttünk végzet-szél fütyöl,
Szaladj tőlem, átkozz, gyülölj,
Avagy légy rám ujjongva büszke.

Az életünk: gyöngysor. Minden nap és minden óra egy-egy gyöngy rajta. Ha nem ragyog külön-külön mindegyik, vacak lesz az életed. Azt várni, hogy a holnap vagy a holnapután megváltja a jelenedet, hamis reménység és önbecsapás. Mert holnapután már újra várod a holnapot, és holnap a jövő hónapot és évet - ha nem tudsz teljes szívvel és lélekkel jelen lenni, soha nem jön el a beteljesülés. AZ "AKKOR" MOST VAN! Hidd el!

Minden rab minden időben és minden helyen szabadságért sír, csakhogy az egyik hangosabban, mint a másik.

Ó, ha a nap az Isten arca volna, sugarak helyett könny hullana a földre!

Sok kéznek még a kő is enged!

Míg az ember meg nem házasodik, mindig fiatal!

Sokszor megesik éppen rendkívüli tehetséggel megáldott embereknél, hogy valami betegség hatása alatt hirtelen óriási erővel nekilendülnek, és hosszú napok életerejét emésztik fel pillanatok alatt, hogy aztán megint hosszú napokig vagy még tovább ernyedten heverjenek.

Semmit sem ér a lét, ha szembe nem néz
mindazzal, ami szembe jön.

Magadra vess, ha homályban maradnál,
mert nem engedi látnod a hamis kép,
amit látnál, ha ahhoz nem tapadnál.

Annyit beszéltem s mindig néma voltam,
annyit mentem s máshová nem jutottam,
tapinthatatlan cellák fala zár,
az egyik ólomból van lágy szivemnek,
másik pókhálóból fényes eszemnek,
anyám, anyám, szülj engem újra már!