2013. február 17., vasárnap

Állandó remény - 1. fejezet



Csak egy átlagos délután volt. Az iskolában ismét tűrtem Nikiék beszólásait, és csak arra gondoltam, hogy a dolgaim rendben legyenek. Róluk annyit kell tudni, hogy ők a tökéletes - szerintük- lányok, akik magabiztosak, a külsőjük mindig rendben van, és minden egyes hétköznap mintha csak a kifutóra mennének, hozzátenném, ezen kívül sötétek és buták, azt hiszik, hogy ők mindenkit megkaphatnak, és mindenki felett járnak. Niki, Regina, Tiffany és Boglárka. A „nagybarátnők”, de egyébként egymás rosszakarói, egyedül Boglárka az, aki szegény nem is barátkozna velük, de húzzák magukkal, ill. minden nap kibeszélik egymást. Fárasztó egy népség.  Nikinek ott van Márk, az iskola sztárja, mert hát minden iskolában kell egy ilyen személy. Hát itt, ő az. A focicsapat kapitánya, szigorúan övé a 80as mez, kívül-belül rendben van, és írtó helyes. Már több, mint 1 éve hol együtt, hol külön vannak. Nekem adódott az a „szerencse”, hogy szerelmes legyek belé. De hogy is következett volna be? Mikor éppen E.L. James-től olvastam, A szabadság ötven árnyalata című könyvet, és egyszerűen annyira belemélyültem, hogy észre sem vettem, éppen a suli folyosóján sétálok, egyszerűen nekimentem, ő pedig elejtette a telefonját, az én könyvem pedig kiesett a kezemből. Csak habogni tudtam, valami ilyesmit:
-Ne haragudj! Egy kicsit elkalandoztam….a könyvemben –mondtam ki körülbelül 10 másodperc alatt, mire felnézett rám a gyönyörű zöldesbarna szempárjaival. :
Te ne haragudj! Én meg éppen sms-t írtam, ezért voltam ilyen figyelmetlen.
-ÖÖÖ…akkor én mennék is. Mégegyszer bocsi! – és már suhantam is tovább, mert annyira elvörösödhettem, hogy azt nem tudom számba venni.
Persze ez most kicsit filmbe illő lehetne, hogy az iskola leghelyesebb fiújának nekimentem, és ő rámnéz, felsegít, és mindketten boldogan élünk, míg meg nem halunk. Aha, szép is lenne. Csak mint kiderült, Márk nem sms-t írt,hanem épp Nikivel telefonált, hogy mikor találkozzanak, amikor jöttem én. Mivel kiesett Márk kezéből a telefon, nem tudta lerakni, és végighallgatta az annyira (szerintem) nem durva szóváltásunkat, hogy annyira kiakadt, 2 teljes (?) napig nem szólt hozzá Márkhoz, és kihívóan mindenkihez (főleg a fiúkhoz) odament, és beszélgetett velük. Ezt honnan tudom? Márk legjobb barátja, Tomi, az én legjobb barátom. Minden délután beszélünk, vagy ő hív, én hívom, találkozunk, stb. Attól függetlenül, hogy legjobb barátok Márkkal, ő nem tud rólam. Legalábbis, jó múltkor még nem tudott, ugyanis totó-tesztet kellett kitöltenünk, 10.A-soknak (mi) és 11.C-seknek(ők) nála viszont nem volt toll, és tőlem kért. Ezzel nem is lett volna baj, ha nem így szólít meg:
- Bella, kölcsön tudnád adni a tolladat? – hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, de már nyújtottam is a tollat (a hülye fejemmel) mit sem törődve a megnevezéssel. Niki ezt is látta. Mivel osztálytársak vagyunk, és Jenny-n kívül szinte senkivel nem vagyok jóba, könnyen rám tudott szállni a barátnőivel. Köztudott, hogy az osztályban a magam 4,9-es átlagával (tesi….) a legjobb tanuló vagyok, egyébként 15-és fél- éves, barna hajú, barna szemű, körülbelül 165 centis vékony lány (örök 49,7 kg). Tárgyi ellenségem a fekete szemüvegem,amit csak olvasáskor-íráskor vagyok hajlandó hordani(!!)- továbbiak  pedig Nikiék, mindenki számára vagy láthatatlan, vagy a „sznob”, ill. Jenny részére a : Legjobb barátnő kifejezéssel élem a napjaimat.
Iskola után az éttermünkbe siettem, hogy napi rutinhoz megszokottan anyának beszámoljak a napomról. Átadta a munkát az egyik dolgozónak, és már siettünk is fel az irodába. Ezután ő visszament, és mivel nekem nem volt kedvem hazamenni, nekiálltam a tanulnivalónak. Holnap nem lesznek nehéz óráim, csak reggel egy irodalom, gazdasági, dupla matek és egy angol. Másoknak ez maga a legkeményebb napot jelentheti, de én szeretem ezeket a tantárgyakat. Megírtam minden írásbelit, még egy kis gyöktényezős alak, gyökök és együtthatók közötti összefüggést tanultam, mikor berontott az irodába Tomi, ekkor tudtam, nagy baj van, ugyanis mindig hív, mielőtt jön. Kérdő fejjel néztem rá, mire ő ennyit mondott:
Márk.
A szívem a torkomban dobogott, egyszerűen éreztem hogy elfehéredtem, és szerencse, hogy ültem, különben biztos, hogy elájulok.
-Mi történt????-néztem rá annyira idegbeteg fejjel, mint még soha.
K-k-k-órházban van, körülbelül fél órája összeesett edzés közben a pályán, mentők vitték be a kórházba. – próbálta elhadarni gyorsan, de annyira éreztem hogy futott, és teljesen kimerült.
-Indulás! – mondtam tényleg idegesen. Rögtön besiettünk a kórházba, annyi különbséggel, hogy én a kávéautómatáknál ücsörögtem, mivel megláttam Niki anyukájának a kocsiját, és meggyőződtem, hogy ők hamarabb ideértek. Aztán elmúlt minden idegességem és a sírógörcs határán voltam, mert rámtört az érzés…Mit akarok én itt??? semmi közöm nincs Márkhoz, a családját, legjobb barátját Tomit, és a barátnőjét várja, nem pedig engem..Fogtam magam, és elindultam haza. Inkább sétáltam, minthogy felüljek a 6-os buszra. Fél óra múlva már otthon néztem a tévét, de annyira nem tudott lekötni, mint még soha. Felnyitottam a körömlakkos készletem, és alkottam. Megcsináltam a körmeimet, ezalatt az idő alatt tényleg minden gondolatom elszállt, csak arra gondoltam, hogy szép legyen. De ezután megint semmi sem segített, lementem vacsorázni, halk tv-nézés mellett 2 percenként a telefonomat nézegettem, hátha hívott Tomi. Azt bizony várhattam, ugyanis így belegondolva én léptem le egy szó nélkül, nem neki kell hívnia. Rácsörögtem, semmi. Ismét rácsörögtem, és kinyomott! Annyira ideges lettem, hogy már egy falat nem ment le a torkomon. Vártam haza anyát, aki este 8-ra jött is, hozott nekem finomságokat, csokit-csipszet és gyümölcsöt. Felvonultam a szobámba, és mire becsuktam az ajtót, megcsörrent a telefonom, csakhogy nem Tomi volt az. Apa szólt bele a telefonba:
-Igen? –kérdeztem.
szervusz kisleányom! Jövőhét hétvégén várunk téged Andreával!
-Rendben..-mondtam kedvtelenül.
Már megint mi a baj? –kérdezte.
-semmi, majd megyek! sziaa –és már raktam is le a telefont. Azzal a lendülettel rohantam le a lépcsőn, hogy elmondjam anyának, apa hívott. Tudni kell, hogy a szüleim lassan 1 éve elváltak, egy másik nő miatt (ő Andrea..), akinek valószínűleg csak apa pénze kell. A kapcsolatunk a válás előtt a jobbnál is jobb volt, mindig mentünk sétálni, cukrászdába, vagy csak ültünk és beszélgettünk. Mikor lebukott, hogy Anya mellett másik nővel van, hozzá sem szóltam több, mint 1 hétig, és utána is csak akkor, mikor a tárgyaláson nekem kellett kimondani azt, hogy anyával maradok. Borzasztó érzés átélni azt, amikor egy család kettéválik, és már soha többé nem lesz olyan, mint régen. De persze kinek másnak, mint nekem kellett ezt átélni. Andrea pedig a világ legkétszínűbb nője, tényleg csak Apa pénze kell neki, ezt ő maga mondta nekem, és hiába mondtam ezt vissza Apának, kinek másnak hinne, mint az aktuális nőjének. Aki közölte velem, hogy szerencsém, hogy Anyámat választottam ugyanis ő biztosan bentlakásos iskolába küldene. Normális az ilyen? Nem. De a világ legjobb dolga történt velem, hogy a drága Anyámmal maradtam, aki a világon a legjobban szeret, persze én is őt, és bármit megteszünk egymás érdekében.


2.fejezet

Címkék:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal