2013. február 26., kedd

Állandó remény - 3. fejezet



A napok szinte már egybefolynak, annyira sok minden történt az elmúlt egy hétben. Kedden 0. órai felkészítőben 100 kérdéses tesztet írtunk, de annyira fáradt voltam, hogy örülök, ha 10 pontom lesz, +1 pont a nevem felírása miatt. Tomi beolvasott, mert szerinte „ismét” cserben hagytam, mert várt rám hétfőn a fociedzésen (basszuuuuus, annyira belemerültem, nem is jutott eszembe, hogy Márk éppen oda tart! L )
szerdán tesi órán osztályozták a kötélmásztást, 2-est kaptam, mert feltudtam ugrani a kötélen. Nikiék meg persze annyira szakadtak, hogy azt le sem tudom írni.
Csütörtökön matek dogát írtunk, és el sem hiszem, hogy elrontottam. Annyira szeretem a gyök-ös feladatokat, és otthon ha unatkozok (ez hétpecsétes titok!) akkor gyök-ös feladatokat oldok, de annyira leblokkoltam, hogy nem jutott eszembe semmi. Illetve valamin, khm…Valakin gondolkoztam..
A péntek nagyon gyorsan eltelt, sikerült kikönyörögnöm nekem is, és Jennynek is, hogy mehessünk a buliba. 6ra jött hozzánk Tomi, kikért (komolyan, mintha 5.-es lennék!) aztán elmentünk Jennyhez, őt is „kikértük”, majd indultunk.
A buli nagyon jó volt, annyira fel tudtam oldódni, hogy csak na. Na jó, talán ez a „kis” alkohol miatt is lehetett, de azért néha-néha odapillantani Márk-ra nem felejtettem el. Egyszer volt az, hogy nem csak pillantottam, hanem már körülbelül 1 perce bámultam, akkor Jenny lökött oldalba. Ezt persze nem csak ő látta, hanem Niki, Márk, Márk barátai, meg úgy egyébként mindenki. De abban a hitben tartom magam, hogy csak én vettem észre. Hajnali fél 3-kor Tomi hazakísért minket (egész este nem ivott, csak hogy rendbe hazakísérhessen minket, és persze figyeljen ránk. Igen,őt hívják legjobb barátnak.) Anyunak küldtem sms-t, hogy: „Hazaértem, minden ok. Itt vagyok Jennynél, pihenjük az estét, holnap reggel megyek! Puszi” – a szokásos : kérlek ne hidd azt,hogy haldoklom – levezető sms megvolt.
Azt hittem, hogy majd reggel minden oké lesz, de annyira émelyegtem, fájt mindenem, hogy legszívesebben átaludtam volna az éjszakát. Jennyvel lementünk, hogy reggelizhessünk,mikor megláttuk Tomit, aki még aludt (??? hogyhogy itt maradt ?? ) és a szüleit, akik már épp készítették nekünk a kaját. Halkan kérdezgettük őket, hogy hogyhogy ittmaradt Tomi, mikor azt válaszolták, hogy este kishíján összeesett, annyira fáradt volt, ezért inkább engedték, hogy itt töltse az éjszakát.
A „félhétvége” apunál jól telt, elmentünk vásárolni, vettem 2 új farmert és egy pólót, természetesen jött velünk Andrea is ( ki nem hagyná! ) aki 500 táskával a kezében szaladgált. Pár kellemes beszólása is volt a külsőmre tekintve, de inkább csendben tűrtem, minthogy apát megbántsam. szerinte ha Andreát bántom, akkor apát bántom. Őőő, oké, érdekes felfogás. Legyen így!
Vasárnap délután Apa hazavitt, elköszöntem tőle, aztán mentem is fel a szobába, mikor észrevettem, hogy bejött a házba, és anyával beszélget. Nem hallottam kiabálást, kicsit megnyugodtam. Ennyi idő után, megint normálisan beszélgetnek, csoda. Egész este olvastam,  befejeztem a smaragdzöld –könyvet.
Hét elején kezdődött minden előről. Reggel szokásosan kint álltam a buszmegállóban, de nem jött a busz. Vártam, vártam, míg végül 7:32-kor úgy döntöttem, hazaballagok. Hívtam anyát, azt mondta, menjek be a következővel, de nem volt túl sok kedvem. Végül a harmadik órára beértem, és még igazolva is lett az első 2 óra, mert a busztársaság adott igazolást.
A töri érdekes volt, próbáltam figyelni, mert hangos nevetést kellett tűrnöm, Tiffany éppen próbált felolvasni egy német (?) könyvből egy sort, de nem tudta kiejteni a betűket, és ez neki tetszett. Azért megcsináltatnék vele egy IQ tesztet, kíváncsi vagyok mennyi jönne ki neki. Bogi megint „AZT” csinálta a szemeivel, így megint jól jött az ebédszünet, mikor a szalvétára írtam rá a szokásost: fél4, WC!
Nem is kellett neki magyarázni, bólintott. Fél4 előtt már ott lebzseltem, de nem volt sehol. Pár perc késéssel  aztán jött.
-Na mi a helyzet? – érdeklődtem.
-Csak mondani akartam, hogy nem tudok semmit.
-Ez volt olyan fontos? – vontam fel a szemöldököm.
-Nem, nem érted! Nem mondanak el valamit. Valamit terveznek és nekem nem mondják el! Mivan, ha múltkor is követtek, vagy valami, és kihallgatták hogy beszámoltam neked erről?
-Biztos hogy nem! –győzködtem.
-De mivan ha igen? Engem is felírnak! – csúszott ki a száján.
-Honnan? –kérdeztem kicsit magasabb hangerővel
-A fekete listára…..- mondta szomorúan
Csodás, tehát van egy fekete lista, ahol én rajta vagyok. Ohh, és az is kiderült, hogy mostmár Bogira sem számíthatok, mint „szövetséges”.
Pár perc múlva ismét nyoma sem volt, hogy mi ketten beszélgettünk. Indultam fociedzésre, ahol kis meglepetés várt.
Kicsit durván berontottam a tornaterembe (rossz idő miatt nem kint volt)  ahol minden tekintet felém fordult, de nem láttam Tomit!
-Ööö..Elnézést..Felszegi Tamást keresem! – mondtam kicsit bátortalanul.
-Ma nem jött edzésre – kaptam egy durva választ valahonnan hátulról
-De azért maradhatnál! – tűnt ki a tömeg közül Márk.
-Nem, bocsánat, viszlát! – és már ott sem voltam.
1 perc múlva már fogtam a fejemet, hogy lehettem ilyen hülye…Márk megkért, hogy MARADJAK és én NEM-et mondtam! Mekkora hülye vagyok.
 A telefonomra néztem: 8 nem fogadott hívás, 2 üzenet: „A feladó visszahívást kért Öntől ……”  - Tomitól van.
Hívtam is azonnal.
-szia, neharagudj, nem láttam! voltam edzésen de te nem voltál sehol! – kezdtem azonnal.
-semmi baj, azért akartam veled beszélni, hogy megmondjam, nem megyek!
-De miért nem? – kérdeztem
-Nem fontos! Na majd találkozunk holnap, pápá! – tette le.
Meg sem várta, hogy válaszoljak..Biztos, hogy fontos volt, és nem mondja el. Elvégre legjobb barátok vagyunk, nagy titkunknak nem kéne lennie egymás között. Úgy látszik mégis….?! 

Címkék:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal