II. Blogverseny

 

Elhiszem, hogy fáj. Benned van, és benned is marad, de csak addig, amíg meg nem érted, és el nem tudod engedni. Onnantól könnyebb lesz. De igen, még érezni fogod néha, fájni fog, de egyszer majd eljön annak is az ideje, amikor fájdalom nélkül tudsz azokra a sebekre nézni, amik most megölnek. Mosolyogva, mert pontosan fogod tudni, hogy melyik hova vitte el. Örülj neki, ha fáj. Megváltoztat, megerősít, bátrabbá tesz. Nem fogsz félni. Csak egyszer kell erőt venned magadon, onnantól menni fog. Aztán meg fogod tudni, hogy mindenen túl tudod tenni magad. Mindig.

Az apám szerint kétféle lány van: az, akitől felnősz, és az, akihez felnősz.

Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött... és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... (...) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad.

Ha többen volnánk, akik aranykincsnél jobban becsülik az ételt, a vidámságot és a dalt, vígabb hely lenne a világ.

Az élet a szerelem és a barátság regénye.

A hatalom ott nyugszik, ahol az emberek hiszik, hogy nyugszik... Szemfényvesztés csupán, árnyék a falon...

Megvívjuk a csatát, aztán megpihenünk. Élve vagy halva, de megpihenünk.

Rossz kézben egy pénzérme is ugyanolyan veszélyes lehet, mint a kard.

Csak a megszállottak aggódnak a megszállottság miatt.

Mikor a sötét gondok hangja hallgat,
S édes áhitat dala ring a számon:
Téged hívlak, hallod? Nevedet kiáltom,
Kioldod-é homályba hullt hatalmad?

Ne az egyetlen lány akarj lenni az életében, hanem az, aki számít. Akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Az akarj lenni, akiért mindent feláldozna, akit értékel. Akit véd és támogat. Aki mellett lépked, akinek a kezét fogja, és soha nem hagyja magára, csak akkor, ha azt kéri. Az a lány akarj lenni, aki hagyja menni, ha menni akar. Mert akármennyire is fáj, fel tudod fogni, hogy vannak dolgok, amiket engedni kell. És egyébként is: aminek a tiédnek kell lennie, az bizony a tiéd is lesz, jöhet bárki a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Mert bizony aminek meg kell történnie, az megtörténik. Amelyik csóknak el kell csattannia, az bizony el fog csattanni.

Szeretnék ragyogni, megint. Úgy, ahogy más ragyogtat, úgy, amire egyedül nem vagyok képes. Vágyom rá. Tényleg. Szeretni, ölelni, érezni, tudni, hogy szeret. Nagyon. Közben meg nem. Menekülnék, harcolnék ellene, kihagynám, átlépném, elengedném, mert félek, csak mindent elront. Közben meg tudom, hogy aki szeret, csak jót akar. Inkább többé tesz, erősebbé, színesebbé, boldogabbá, ragyogóbbá, és tudod mit? Legyőzhetetlenné.

Tudomásul kellett vennie, hogy elszakadtak egymástól, két külön kirakós két külön darabja lettek, és a világon semmi nem fogja már összeilleszteni őket.

Hangsúlyozni szeretném a meggyőződésemet, hogy egy vonzó olvasmány sokkal értékesebb, mint bizonyos tévéműsorokat végignézni. Amikor olvas az ember, az elméje dolgozik. A betűket szavakká rendezi, a szavak pedig gondolattá és fogalmakká állnak össze.
Az olvasás szokásának kifejlesztése hasonlít a súlyemelő edzésprogramjához. Egyetlen bajnok sem indult el úgy, hogy egyből kétszáz kilós súlyt emelt fel. Először kisebbekkel kezdte, s aztán egyre nagyobbakkal folytatta, míg az izmai megerősödtek. Így van ez az értelmi képességgel is. Az elménk akkor fejlődik, ha olvasunk, gondolkodunk és elmélkedünk. 

Ne járj fel és alá savanyú arccal, mintha szüntelenül valami szerencsétlenségre várnál! Gondolj azokra a jó dolgokra, amelyek előtted állnak, és ne engedd, hogy észrevétlenül elhaladjanak melletted!