2013. február 27., szerda

 69607_426244410785989_349193754_n_large

Hosszú évekig számtalan különféle módszert bevetve hajszoltam a boldogságot, és a közben felhalmozott rengeteg szerzemény és eredmény a végén teljesen tönkretett. Az élet, ha túlzottan hajszolod, végül a sírba visz. Az idő, ha üldözöd, pont úgy fog viselkedni, mint egy bűnöző: mindig is egy megyével vagy egy szobányival előtted jár, megváltoztatja a nevét és a hajszínét, csak hogy egérutat nyerjen, épp amikor az új letartóztatási paranccsal a kezedben belépsz a motel előcsarnokába, ő kioson a hátsó ajtón, csak egy égő cigarettavéget hagyva a hamutartóban, hogy cukkoljon. Valamikor meg kell állnod, mert az idő nem fog. Be kell ismerned, képtelen vagy fülön csípni. Arra is rá kell jönnöd, hogy nem is ez a feladatod. Egy bizonyos ponton túl (...), fel kell adnod az üldözést, meg kell állnod, és hagynod kell, hogy a boldogság rád találjon.



Az emberiség nagy részének a szemét annyira belepte az illúzió pora, hogy soha nem lesz képes megpillantani az igazságot, bárki próbál is meg segíteni neki.



Van egy történet a görög istenekről. Azért teremtették az embert, mert unatkoztak, de mivel még mindig unták magukat, szerelmet is teremtettek. Többé már nem unatkoztak, így hát eldöntötték, maguk is kipróbálják a szerelmet. Legvégül megalkották a nevetést is, hogy mindezt kibírják.





A józanul ítélők előtt mindig bizonyos lesz, hogy az emberi lélekbe bele van vésve az istenség érzete, melyek kitörölni sohasem lehet. Sőt hogy az istenség létezéséről táplált meggyőződés mindenkivel vele születik és mintegy a velőkbe van rejtve, bőséges bizonyíték erre éppen az istentelenek makacssága, akik bármennyire tusakodjanak is, mégsem tudják megszabadítani magukat az Isten félelmétől... Mert a világ, (...) amennyire tőle függ, igyekszik az Istennek minden benne levő ismeretét kiirtani s imádását mindenképpen megrontani. Csak azt állítom, hogy midőn az ostoba megátalkodottság, melyet az istentelenek az Isten megvetése céljából magukra erőltetnek, lelkükben sorvadoz: él és lépten-nyomon előtör az istenségek érzete, melyet oly igen óhajtanak magukból kioltani. Ezekből világos, hogy Isten ismerete nem oly tudás, melyet csak az iskolában tanulunk, hanem oly ismeret, mely anyánk méhétől fogva mindig velünk van.



Nincs oly barbár nemzet, nincs oly elvadult nép, melyben ne lakoznék az a meggyőződés, hogy van Isten.



Hogy az emberi észben megvan és pedig természetes ösztönből bizonyos mértékben az istenség érzése, ez vitán kívül áll. Mert Isten, hogy a tudatlanság ürügyével senki se menthesse magát, maga adta saját ismeretét minden emberbe, maga újítja meg ez ismeret emlékét szüntelenül s növeli mintegy új cseppekkel; hogy midőn egytől-egyig mindenki tudja, hogy van Isten s ez az Isten az ő alkotója.



Minden, minden ideálunk
Másutt megunt ócskaság már,
Harcba szállunk
S már tudjuk, hogy kár a harcért.



Végtelen nagy számmal vannak úgy a földön, mint az égen azok a bizonyítékok, melyek Isten csodálatos bölcsességéről szólanak; és pedig nemcsak azok a burkoltabb bizonyítékok, amelyeknek alaposabb megfigyelésére vannak rendelve a csillagászattan, orvostan és az egész fizika, hanem amelyek bármely műveletlen ember előtt akaratlanul is feltűnnek, úgy hogy szemeiket sem nyithatják fel a nélkül, hogy ne kényszerüljenek azok tanúi lenni.



Bárhová veti is az ember tekintetét, nincs a világon oly parányi hely, melyen dicsőségének legalább valami kis szikráját ne látnók ragyogni. S nem tudjuk a világ messze terjedő, szép és dicső alkotmányát úgy vizsgálni, hogy a megmérhetetlen erejű fényesség egészen el ne kábítson bennünket. Ezért a Zsidókhoz írt levél szerzője találóan nevezi a világot a láthatatlan dolgok nézőhelyének, mivel e világ szép rendje számunkra tükör, melyben az egyébként láthatatlan Istent meglátjuk.



Azok, akik csak a nem plátói szerelmet értik, ok nélkül beszélnek drámáról. Az ilyen szerelemben nem lehet semmiféle dráma. "Alázatosan köszönöm az élvezetet, tiszteletem" - ennyi az egész dráma. De a plátói szerelem sem ismerheti a drámát; az ilyenben ugyanis minden világos és tiszta.



A civilizációnak épp az a célja: mindenből élvezetet csinálni.



A létezés tudata az érzéki benyomások összességéből ered, tehát ez a tudat is érzékelések eredménye. (...) Ahol nincs érzékelés, ott nem ismerhetik a létezés fogalmát sem.



Tudom, hogy a kívánságok nem mindig úgy sülnek el, ahogy szeretnénk, de ha hiszünk, és az elménk nyitott, jó esély van rá, hogy valahogy más módon teljesülnek.



Ha nem tudod meggyőzni őket, akkor zavarj össze mindenkit.


Nem vallottam kudarcot, csak találtam száz módot, melyek közül egyik sem működött.

Címkék: , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal