2013. február 21., csütörtök

 Tumblr_m5tuvzoc3p1qfb46yo1_400_large

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.



A kis dolgok a legértékesebbek - egy halk szó, egy pillantás, egy mosoly.




Az ember érezhet vonzalmat anélkül is, hogy utat enged neki. Ez az érett viselkedés egyik jele.



Van, hogy csak egy pillanatot kapsz... Ami megérint. Egy mosolyt, egy kedves szót, egy ölelést. Aztán a pillanat elillan. Te pedig szomorúan nézel utána, és nem érted, miért... Miért csak ennyit kaptál? Aztán lassan kezded megérteni. Azért kaptad, hogy újabb erőd legyen. Hogy amikor már majdnem feladtad álmaidat, megérezd, hogy mire vágysz. Hogy ne érd be kevesebbel. Hogy újra átérezd, milyen az Igazi Pillanat. És várd tovább. Kitartóan. Mert eljön az a pillanat is. Ami örökké tart.



Életed rendbetételének belülről kell fakadnia. Nem kell másokra várnod, hogy életedet ráncba szedjék. Amint mozdulsz, a világ is mozdulni fog.



Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.



Ne csak akkor mondd, hogy szeretsz, ha várok rá, hanem máskor is. Nem kell félned, nyisd ki a szíved, vagy én tépem fel a kapuját. Szeretni, ölelni, mosolyogni bármikor lehet, tedd meg. Ölelj indokolatlanul, ameddig tudsz, nyisd ki a szíved, és engedj be. Ne félj, nem bántalak. Nem tudnálak. De mosolyogj mindig, mert fagyott arc mögött nincs élet. Akarj életet. Akarj élni. Mosolyogni, és szeretni. Mindig. Holnap és ma is, és hinni abban, hogy egyszer lesz, aki meg is érdemli.



Örülj, ha legalább egy percig tartott, még hálásabb lehetsz, ha tovább. Másnak lehet, hogy életében nincs ilyen varázslatban része. Olyanban, amikor meglátod, ő meglát, a világ meg megáll. Adj hálát, ha a tiédben legalább volt ilyen. Lehet, hogy csak pár percig tartott, lehet, hogy pár óráig, de volt. Meríts belőle erőt, és érezd, hogy szerencsés vagy, mert láttad, hogy mi az, hogy csoda, meg Sors, mi az, hogy valakiknek találkozniuk kell.



Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése a boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez.



Kudarc nem létezik. Itt az idő, hogy dönts. Itt és most meg kell ígérd magadnak, hogy soha többé nem adod át magad a legyőzöttség vagy a búskomorság érzésének. Ez még nem jelenti azt, hogy el kellene rugaszkodnod a valóságtól - csak azt kell megértened, hogy ha megadod magad a lehangoltságnak, akkor épp arra nem lesz erőd, hogy változtass az életeden, és továbblendítsd azt. El kell hinned, hogy még akkor is változtathatsz, ha ez itt és most teljességgel lehetetlennek tűnik.



Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölsz bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörű ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól.



Van a nyíl... A vadász nyila. A vadászé, aki el akarja ejteni a vadat. Aki azért feszíti meg íját és lövi ki nyilát, hogy megszerezze őt. Magának. Meg akarja ölni. Elejteni. Becserkészi, céloz... és a nyíl surranva hasítja a levegőt és talál célba. És a nyíl és a vad története itt véget ér. Ez a nyíl a véget jelenti a megcélzott számára. De van egy másik nyíl. Egy másik, amely nem a véget, hanem a kezdetet jelenti. Egy nyíl, amely célba vesz, és eltalál. Eltalálja lelkedet. És megöl. De nem téged. Nem a lelkedet. Megöl valamit. Az önzést. Mert attól a pillanattól, amikor ez a nyíl eltalál, már nincs benned önzés. Meglátod a Másikat, akinek kezében ott az íj, és már nem te vagy fontos, hanem Ő. Már neki akarsz adni mindent, ami szép, ami jó, mindent, ami te vagy. Mindent, amivel szebbé teheted számára a világot. Mert ez a nyíl a kezdet nyila volt. A szeretet kezdetéé. Igen, van ilyen nyíl.



Ahányszor csak lehunyom a szemem, az ő arcát látom magam előtt. Így aztán elég gyakran becsukom a szemem.



Bárcsak meg tudnám neked adni azt, amit keresel, de nem tudom, mire vágysz. Van a szívednek egy olyan zuga, amit senkinek se társz fel, még nekem sem. Mintha nem is igazán velem lennél. A gondolataid valaki másnál járnak.


A dolgok megtörténnek. Soha nem egyetlen pillanat műve, tudom jól, de mindig van egy pont, ahol átfordulnak. Nap mint nap megbántják az embert, a kis fájdalmak felhalmozódnak, összeadódnak, és ezt észre sem vesszük egészen addig, amíg egy napon aztán arra ébredünk, hogy a szívünk szétreped a nyomástól.

Címkék: ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal