Lelkembe jutsz... Mert amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt. A lelkemben.
Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed,
te nem vagy "hülye"? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a
lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig
tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek!
Vajon a szerelemtől hülyül el az ember, vagy csak a hülyék lesznek szerelmesek?
Mindannyian
sebezhetőek vagyunk. Szükségünk van legalább egyvalakire, akivel
megoszthatjuk a legnagyobb gondjainkat is - egy emberre, aki azt mondja:
"Szeretlek és elfogadlak téged úgy, ahogy vagy, bármi is történjék."
Fontos
vagy. Mert vagy. Csendes érkezés, boldog ébredés, puha ölelés, izgalmas
felfedezés, szelíd érintés, lágy dallam, könnyed szárnyalás, valóra
váló csoda. Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, mézescsók,
magasság, mélység, távolság, közelség.
Azt mondják, egy párkapcsolatban az egyik fél mindig jobban szeret. Istenem, bárcsak ne én lennék az...
- Honnan tudod, hogy ő nem életed szerelme? Úgy értem, lehet az évek múlásával ő lesz az.
- Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt?
- Igen, azt hiszem.
- Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted.
- És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod?
- Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol.
- Nem, ez nem olyasmi, ami idővel fejlődik. Ez olyasmi, ami azonnal megtörténik. És folyik végig rajtad, mint a folyó vize vihar után. Feltölt és kiürít egyszerre. Érzed az egész testeddel... a kezedben, a szívedben, a gyomrodban, a bőrödön. Éreztél már így valaki iránt?
- Igen, azt hiszem.
- Ha gondolkoznod kell ezen, akkor még nem érezted.
- És teljesen biztos vagy benne, hogy egy nap megtalálod?
- Persze. Végül mindenki megtalálja. Csak sose tudhatod, hogy mikor vagy hol.
Amit
irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a
türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos
és egyszerű.
Ne
a múltja érdekeljen, hanem az, hogy kivé válik melletted. Hogy szeret,
és hogy téged választott. Nem véletlenül a múltja a múltja. Valamiért
megvált tőle, elbúcsúzott, maga mögött hagyta, ahogyan azt te is tetted a
tiéddel. A boldogság egyik titka talán az, hogy nem hánytorgatjuk fel a
múltat, és megtanulunk a pillanatban élni, és azzal foglalkozni. Nem
azon agyalni, hogy mi volt a múltban. Egyébként is: felesleges.
Megtörtént, elmúlt, az egyetlen dolog, amit szebbé tudsz tenni, a most.
Létezik
az, hogy egy érzés, egy ember, egy szerelem annyira elhatalmasodik a
lélekben, hogy végérvényesen birtokba veszi? S aztán az ember többé soha
nem tud mást szeretni? (...) Amikor az ember felébred az éjszaka
közepén, és keresi a másikat. Amikor csörög a telefon, és az első
gondolatunk az, hogy ő hív. Amikor az egész életünk helyén van, csak
éppen nyomorultul hiányzik valaki. Amikor semminek nincs értelme, ha ő
nincs velünk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése