II. Blogverseny

A férfiak azért imádkoztak, hogy ellen tudjanak állni a kísértésnek. Az asszonyok jobb férfiakért.

Anyám, figyelj rám, itt vagyok, 

s dalod nélkül nem alhatok. 

Dúdold szememre álmaim: 

sárkányt, vitézt, s kedvenc fagyim.

Az önéletrajznak olyannak kell lennie, mint magának az életnek, túl rövidnek.

Az ember nem készül el (...). Csak abbahagyja. Elkészülni annyi, hogy azt mondod, oké, most jó, sosem változtatok rajta. Ha abbahagyod, azzal azt mondod, oké, nem tökéletes, de van más dolgom is.

A holtakat életre kelteni

Nem nagy varázslat. 

Kevés, aki teljesen halott: 

Fújj rá egy halott hamvaira

És felcsap az élő láng.

Milyen hihetetlen az a tudat, hogy valaki beléd költözött, a lehető legrejtelmesebb és legmegfoghatatlanabb módon. Tökéletes ifjú méhemben egy tökéletes pete egyesült egy tökéletes spermiummal, majd gyönyörű sejtcsoporttá alakult, ami osztódások során át azzá az emberi lénnyé fejlődik, aki (...) senkivel nem lesz összekötve, csak velem, egy puha zsinór meg a természet törvénye által.

Nem forróságot éreztem, ahol az ajka hozzám ért, hanem tüzet, mind a harminchét alkalommal, az államon, a puha arcomon, ahogy odasimult, a hajtövemnél a fülem alatt. Égési sebeket hagytak a csókjai. Ma is érzem őt az ujjbegyeimmel.

Ne higgyétek, hogy Isten egy szakállas öregember. Lehet akár nő is. Vagy kínai.

Az élet megy tovább, és körbenövi a múltat.

A rangnak tisztelgünk, nem az embernek.

Nem bántam meg semmit. Nem úgy éltem volna az életemet azon az úton, ahogy tettem, ha közben azon aggodalmaskodok, hogy az emberek mit fognak mondani.

Ha eladod a varázslatost egy valóságosért, sosincs visszacsere.

Nagyszerű dolog, ha az emberre valaki gondol, és a gondolataival vigyáz rá. Aki szeret, ezt teszi. (...) A szívében őrzi Őt, ott védi, oltalmazza. És engedi élni. Néha fájdalmas dolog ez. Mert néha úgy kell engedni élni, hogy valóban nem lehetsz a közelében. Csak távolról csodálhatod Őt, távolról figyelheted. Mégis csodálatos érzés szabadon engedni, akit szeretsz. Engedni, hogy úgy éljen, ahogy a szíve, lelke vezérli, ahogy neki a legjobb. Ahogy szüksége van rá. Elengedni, de nem elhagyni. Hanem messziről figyelni Őt, messziről vigyázni rá. A szívedben. A gondolataiddal, az érzéseiddel, a szereteteddel. És hinni, hogy egy napon visszatér. Bízni benne, érezni, hogy szeretete visszavezeti hozzád.

"Sokat gondolok rád." Akik szeretik egymást, gyakran mondják ezt a másiknak... De ha igazán, szíved mélyéből, testedből-lelkedből szereted, akkor ez a mondat csak gyenge leírása a valóságnak. Mert ha így szereted, akkor nem "sokat gondolsz" rá, hanem mindig. Sőt. Nem is gondolsz rá. Ez egészen más érzés. Folyamatosan jelen van az életedben. Ha dolgozol, ha kirándulsz, ha pihensz, ha zenét hallgatsz, vagy a madarak csiripelését élvezed, ha olvasol, vagy ha éppen kávédat kavargatod, mindig-mindig érzed a jelenlétét. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él. Minden pillanatban.

Ha ölelésre vár szived, 

Ha karmelegre vágy emészt, 

Hiába nyujtod ki karod, 

Csak mástól kaphatsz ölelést.