2013. március 13., szerda

733850_520894551294973_285840406_n_large

Van az ölelés... Az ölelés, ami túl van minden szavakba foglalható érzésen. Az ölelés, amely kimondja ezt a nem létező szót. Az ölelés, amely titokzatos úton adja tovább a szív érted-dobbanását. Az ölelés, amely nem átölel, hanem körülvesz, magába zár, elrejt, megóv. Az ölelés, ami fényes nappalod és édes álmos éjjeled. Az ölelés, ami ételed, italod, társad, életed. Az ölelés, amelynek neve van, létezik, lélegzik, él. Az ölelés, aki szeret téged, érez téged, benned van. Az ölelés, aki magát adja neked ölelésében. Létezik ilyen ölelés.


Érzések kellenek. Legyen benne valami, fogjon meg, érintse meg a szívemet, és izgalmassá válik. Tegye az ellenkezőjét, és elsétálok mellette. Nem érdekel, nincs energiám arra, aki nem tud pillanatot teremteni.


Az ölelés, ami közvetít. Közvetíti a szerelmet, a benned élő érzéseket. Átadja a másiknak, és benne kapod meg az ő érzéseit.


Sok mindent nem lehet,
De van, amit jobb még ma szavakba önteni,
Amíg van időd hozzá, a bölcsődtől a sírodig.


A megérzéssel az volt a legnagyobb baj, hogy nem társultak hozzá sem szavak, sem időpont. A rossz hírre ugyan felkészítette valamennyire az embert, de a nyugtalansághoz nem kapcsolódott se leírás, sem pedig dátumbélyegző.


Kegyetlen dolognak találta, hogy Isten olyan szívet adott neki, amely nem alkalmazkodik a sors akaratához.


Az ember minél többet lát, annál kevésbé érez.

Érdekes, hogy az ember agya tudja azt, amit a szíve nem hajlandó elfogadni.


Amikor felismered félelmeidet, esélyed van rá, hogy felülkerekedj rajtuk. Félelmeink beismerése segít nekünk, hogy megmagyarázzuk érzéseinket azoknak az embereknek, akik sokat számítanak nekünk.


Bármikor, amikor úgy döntünk, hogy egy helyzetben meglátjuk a szeretetet, akkor előrehaladunk - főleg azért, mert nem tudjuk az embereket egyszerre szeretni és neheztelni rájuk!



Életének utolsó éveiben tanultam csak meg édesapámat megölelni. Nyolcéves koromban - mint annyi más fiú - abbahagytam édesapám ölelgetését. "Férfias" akartam lenni. Húsz évig tartott, mire rájöttem: az igazi férfiak ki tudják mutatni érzéseiket.


Nem lehet kétségbeesetten ragaszkodni, és egyszerre szeretni valakit. (...) Ha valakire, vagy valamire vágysz, előbb engedd szabadon!


Én szeretek szerelmes lenni. Szeretek megrészegedni tőled. Szeretek "hülye" lenni, de ez nem boldogság. Egy életművész a szerelmet nem a boldogságáért keresi, hanem a misztérium miatt. A részegség és a repülés miatt. Tudja jól, hogy ez mivel jár: könnyel, hiánnyal, fájdalommal, kéjjel, örömmel, szédülettel és kétségbeeséssel.


Tudtátok, hogy a szív két dobbanás között pihen - és akkor a legsebezhetőbb?


Mitől van az, hogy a sánta ember nem bosszant fel bennünket, holott a sántító elme felingerel? Azért, mert a sánta ember elismeri, hogy mi járunk egyenesen, a sántikáló észjárás viszont azt állítja, hogy mi sántítunk; különben szánakoznánk, nem pedig bosszankodnánk rajta.

Címkék: , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal