2013. április 23., kedd


A szerelmes ölelésben nem csak a test vesz részt. Nem csak testi vágy él benne, hanem a lélek vágya is. A lélek vágyik arra, hogy a testek ölelésében teljesedjen ki a szerelem. Szerelem nélkül megérinteni a másik testét, eggyé válni vele olyan, mint egy gyönyörű torta cukor nélkül. Az adja meg az alapját, értelmét, amitől torta a torta. Az édes ízt. Az ölelés édes ízét, a lelkek közötti szeretet a szerelem adja.


Minden férfi életében csak egy nő létezik, a többi csupán az árnyéka.


Van az egész... Az egész, amit, ha kettévágsz, már nem lesz teljes, nem lesz elég. Az egész azért egész, mert éppen akkora, éppen annyi, amekkorának, amennyinek lennie kell. És ha kettévágtad, és megpróbálod újra eggyé tenni, már nem sikerül, vagy nem lesz tökéletes. Nem lesz teljes, nem lesz elég. Nem jobb lesz, hanem rosszabb. De van egy kivétel. Van valami, ami attól lesz tökéletes, hogy kétfelé választották. Különös, de így van. Az egyet ketté kell választani, hogy aztán valaha, valahol újra egy lehessen. És tökéletesebb legyen, mint a kezdetkor. Több... és jobb. A két fél járja a maga útját. És az út során gazdagodik. Tapasztalatokat szerez, kincseket gyűjt, megismeri a világ csodáit. És egy napon... igen, egy napon találkozik önmagával. És megtörténik a csoda. A lélekcsoda. A sok-sok kincs eggyé lesz, és sokkal többé válik. Így a két fél az egyben már nem egy lesz, hanem annál sokkal, sokkal több. Egész.



A szerelmesek - gondoltam egykoron - minden nélkülözéssel szembe tudnak szállni, ha céljuk az, hogy elnyerjék szívük jutalmát. És senki sem érdemel nagyobb dicséretet annál, mint aki az egész életét arra teszi fel, hogy elnyerje a másik szerelmét. Mégis, minden küzdelem és nélkülözés ellenére, a szerelem a kevesek kiváltsága marad.


Nélküle nem vagy más, csak puszta várakozás. Mert miatta gyorsabban élsz, erősebben élsz. Megrészegülsz, függésbe kerülsz az érzéstől, hogy kiegészítitek egymást. Mert a lelked mélyén mindig erre vágytál: a vérátömlesztésre, a szívátömlesztésre.

A szerelem váratlanul állít be hozzánk, mint egy besurranó tolvaj. Egy pillanat, és már nem létezik semmi más. Egy csapásra minden kívül kerül az időn és a normális világon. És többé nem félünk semmitől.


Néha, amikor az emberek szerelmesek lesznek egymásba, olyan közel kerülnek és annyira összeillenek, hogy egymásba olvadnak, s már nem lehet megállapítani, hol kezdődik az egyik, és hol végződik a másik. Összekeveredve egyesülnek, és attól kezdve már nem tudnak egymás nélkül élni.

Csak egyetlen szerelem van: az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb.


A szerelem a legkeményebb idegméreg. (...) Mert nincs az a brutális abszint, amitől egy szarszagú szatírt sugárzó angyalként látsz. Erre csak a szerelem képes, semmi más.


Nagyfokú éretlenségre vallana, ha csupán azért kötnénk egymással házasságot, mert szerelmesek vagyunk, és figyelmen kívül hagynánk a köztünk lévő spirituális különbségek jelentőségét.

- Pedig az élet gyönyörű (...). Nézd csak meg egyszer a napfelkeltét a rét illatozó virágai között pihenve, vagy csodáld meg a nyárvégi csillaghullást! Olvass el néhány igazán izgalmas könyvet, és merülj el a gyermekek önfeledt mosolyában. Ússz egy jót egy tiszta vizű hegyi tóban, és fuss az őszi ruhába öltözött, színes levelű fák között! Lásd meg az emberekben a jót, és a te létezésed is jobbá válik! 
- Mindez nagyon szépen hangzik, de nem győztél meg (...). 
- Barátom, Gabriel virágnyelven azt tanácsolta neked, hogy légy szerelmes, és akkor számodra is szebbé válik a világ!

A szerelem lekötözi az embert egy pontra s egy lélekhez: de az élet hívja a magános szívet, és maga erejére erősíti.


Mert a szerelmet egy angyal és egy ördög csatája vezeti. Hol az egyik van felül, hol a másik, de ha az egyik nagyon győz, a másik rögtön annál nagyobb rohamot indít.


Mikor szeretünk valakit, bár hosszú éveken át szerettük, úgy ellustulunk, azt gondoljuk, a másik úgy is tudja. Úgyhogy nem mondjuk annyiszor, nem mutatjuk annyira. De mikor tudjuk, hogy elveszítjük, hiába mondanánk, nem lesz aki hallja.


Kell a tükör... Hogy lásd magad. Mert gondolhatsz magadról bármit, hiheted magad szépnek, csúnyának, amíg nem állsz szembe a tükörrel, nem fogod tudni, mi az igazság. És hiheted magad jónak vagy rossznak, okosnak vagy butának, ezt sem tudod eldönteni, amíg nem nézel a tükörbe. A tükörbe, aki őszintén figyel rád, és elmondja, mit lát. Aki nem azt mondja, amit hallani szeretnél, hanem azt, amit lát. Amit érez. És ha hiszel neki, ha bízol benne, akkor tudod meg valójában, milyen vagy... tőle. A Másiktól. A lélektükörtől.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal