Ugrás a fő tartalomra
Előadást tartott egy tanító.
Előadást tartott egy tanító. Kezébe vett egy 20.000 forintos bankjegyet. Felmutatta és feltett egy kérdést a hallgatóságának:
- Ki szeretné ezt a 20 ezrest?
Szinte minden kéz a magasba lendült. Azután folytatta kérdéseit:
- Mielőtt oda adnám ezt valakinek, szeretnék előtte mutatni rajta valamit. - fogta és mindenki szeme láttára összegyűrte a papírpénzt.
- Szeretné még valaki megkapni? - kérdezte. Továbbra is kezek sokasága emelkedett a magasba.
- Nos, - folytatta, - ehhez mit fognak szólni? - Az összegyűrt pénzt ledobta a földre és sáros talpú cipőjével taposni kezdte a húsz ezrest.
- Na, szeretné még valaki megkapni? -
A kezek továbbra is a magasban maradtak
- Kedves hallgatóim! A mai példával egy nagyon fontos leckét tanulhattunk meg. Nem számított senkinek sem, hogy mit tettem a pénzzel, továbbra is akarták, mert az értékét nem tudtam csökkenteni. Gyűrött, sáros állapotban is 20 ezer forint maradt. Ugyanígy sokszor az életünkben összegyűrnek minket és beszennyeződünk, a lelkünkbe taposnak, és olykor a mi hibás döntéseink vezetnek ehhez. Ezért sokszor úgy érezzük, hogy ennél értéktelenebbek már nem is lehetünk! De nem számít mi történt, vagy mi fog történni, Jézus szemében soha nem veszíted el az értékedet! Számára felbecsülhetetlenül értékes vagy!
Ha eddig azt hitted, hogy tetteid és cselekedeteid vagy önmagad határozod meg értékedet akkor tévedtél. Felbecsülhetetlen értékű, vagy annak számára, aki szeret Téged.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sziasztok! A blog bezárt. Oldallal kapcsolatos megkereséseket az alábbi e-mail címre küldhettek:  b_szandru@hotmail.com kép: x

Autumn / Őszi szünet WHAT CAN I DO? / Inspiration

Beköszöntött az ősz... Illetve amit már rengetegen vártatok, az őszi szünet. Használjátok ki a szünet minden egyes napját! What can I do in őszi szünet? Közeledik a Mindenszentek ünnepe, illetve a már Magyarországon is nagy felkapottságnak örvendő Halloween ünnepe.. Faragj tököt! Egy kis kreatívság kell csak hozzá, nagyon jó időtöltés! Egy mécsest belerakva pedig este nagyon szép látványt nyújt. Edz - a szünetben nem lehet kifogás a nincs időm, mert tanulni kell. Ha nem tudsz edzőterembe menni, egy jó futás is elég. Sétálj - barátaiddal, pároddal, akár a szüleiddel - remek kapcsolatépítő hatása van  Olvass, Tanulj (ha nem hagyod a szünet utolsó napjára a feladott házit, sokkal jobb lesz) Nézz sorozatot (ajánló: Teen Wolf, Pretty Little Liars, Gossip Girl)  Nézz filmet Süss Főzz Takaríts, rakj rendet a szobádban Dekoráld ki a szobád Újra itt van az égősorok ideje Vásárolgass - akár a ba...

DIY / DO IT YOURSELF / AUTUMN / ŐSZI WHATCANIDO / HALLOWEEN