II. Blogverseny

Az életben nem az fáj a leginkább, ami rossz és fáj, hanem az, ami jó és nincs.

Amikor önmagad előtt is titkolsz egy érzést, elrejtve elméd leghátsó zugába, akkor tudhatod, hogy az érzés valójában erősebb nálad.

Életemben először éreztem magam egésznek, elevennek és szabadnak. Te voltál a lelkem hiányzó darabja, a levegő a tüdőmben, a vér az ereimben. Azt hiszem, ha van reinkarnáció, mi egy pár voltunk minden előző életünkben. Csak rövid ideje találkoztunk, de úgy érzem, hogy örökké ismertelek. Szeretném, ha tudnád, hogy a halálomban is emlékezni fogok rád. Mindig szeretni foglak.

Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy megmondjuk, felvállaljuk, ami belül van. Legtöbbször inkább azt mutatjuk, amire a másik/mások vágynak, amit elvárnak tőlünk. Sőt egy idő után elkezdünk arra vágyni, és azt hisszük, hogy a másik vágya a mi vágyunk is. Ez vegytiszta őrület, hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy mit akar: a fényt keresi, mert tudja, neki arra van szüksége. Az ember számára vajon miért olyan nehéz felvállalni, ami neki jó, ami az ő saját vágya?

Én jöttödre vártam, s te megérkeztél. Jöttödre vártam, s tudtam, aki érkezik, tovább is áll. S hogy a kettő között a szívemen áthaladtál? Részemről a szerencse.

Örökké tartott elég bátorságot gyűjteni, hogy megragadjam a lehetőségeket. Kipróbálni valamit, amit soha nem csináltam, kimondani valamit, amit mindig is akartam, vagy csinálni valami őrült dolgot a szerelemért. Ígérem neked, az egyetlen dolog, amit bánnod kell, azok a dolgok, amiket nem csináltál meg.

Ha ez élet dögunalom, nézd meg, mennyi energiát fordítasz rá! Soha sem hallod, hogy valaki azt mondaná: "Hajnalban kelek, edzem a testem, tanulok, ápolom a kapcsolataimat, teljes gőzzel dolgozom - és SEMMI JÓ nem történik az életemben." Életünk egy energiarendszer. Ha semmi jó nem történik benne, az a te hibád. Ha majd egyszer felismered, hogy a befektetett energia alakítja a körülményeidet, akkor már nem leszel áldozat.

 Szeretetet éppen az tartja életben, hogy változik, nem pedig az, ha szilárdan áll és nem érik kihívások!

Az élethez türelem kell. De a csodához bátorság kell. Az egyszerű, a csendes csoda, mikor valaki elég bátor ahhoz, hogy az életben türelmes legyen. De ez nagyon nehéz.

Van olyan kötelék, ami több embert, országokat, akár földrészeket fűz egybe. És van olyan, ami csak két embert. Oly sok minden lehet kötelék. Nyelv, szokás, történet, egy tárgy, egy helyszín... vagy csupán egyetlen szó. Igen, egyetlen pici szó. Egy szó, amelynek jelentését mindenki ismeri, de igazi jelentését csak két ember. Az a kettő, amelyik tudja, hogy számára mit jelent. Az ő történetükben, az ő szívükben, lelkükben mit jelent. Ez a szó számukra nem csupán egy szó. Több annál. Kötelék. Ennek a szónak a titkos, csak számukra értelmezhető jelentése köti őket össze. A benne lévő érzés.

Mindenki szeme előtt lebeg egy kép magáról, ami szempillantás alatt meginog. Magabiztosnak és egyedinek érezzük magunkat, de a következő pillanatban valaki rávilágít arra, hogy lecserélhetőek vagyunk. Az énképünk semmit nem ér, mert általában úgyis az számít, hogy mások milyennek látnak bennünket.

Az erőseket gyengévé, a bátrakat gyávává, a bölcseket bolonddá teszi a szerelem.

Idővel majd elhiszed, hogy hálásnak kell lenned a pofonokért. A legnagyobbakért, a kisebbekért, az összesért, mert ők visznek el odáig, ahol most vagy.

Ha már nem tudsz együtt élni valakivel, távozásoddal irtózatos sebeket ejtesz azokon, akik szívesen veled élnének, és te sem maradsz sértetlenül.

Nem bizonyított tény, de aki hallgat a szívére, azt tudja, mit érez. Büszkeséget, mert valamit helyesen tett, örömet, hogy megmentett egy életet, vagy kétséget, hogy neki volt-e. Keserű emlékeket arról, aki darabokra törte a szívét, végtelen ürességet, mert soha nem szeretett igazán, mérhetetlen dühöt, mert nem tudja, összetört szíve meggyógyul-e valaha. Mégis, ha az ember hisz benne, össze tudja ragasztani a darabkáit, de soha nem lehet tudni, mikor lesz újra hely az ember szívében, és hogy ki foglalja majd el.