II. Blogverseny

Az az ember, aki miatt ilyen szomorúság tükröződik a szemedben, vagy mindent megér, vagy egy ócska petákot sem.

Mosolyokból élek, azokból, amiket kapok, kedvességből, amivel felém fordulnak, ölelésekből, (...) - amikbe néha belehalok, de viszem magammal.

Minden darabokra hullásnál ott a remény, hogy innentől minden megjavul, működni fog, mert van hozzá erőd. Valójában akkor van a legtöbb erőd, amikor darabokban vagy, hiszen onnan nincs vesztenivalód. Akkor még tökéletesen érzed, hogy milyen padlón lenni, így már nem is olyan félelmetes - úgyhogy lehetsz bátor. A padló azzá is tesz.

Mindegy, hogy most múltál ezer, vagy tavaly nyáron töltötted be a tizenhatot, a szíved mindig le fogja győzni a józan eszedet.

Szeretlek. Soha senki iránt nem éreztem ezt, amit irántad érzek. Bárhogy alakuljon ezután, soha mással nem fogom ugyanezt érezni. Nem tehetjük meg nem történtté, ami az elmúlt években ért bennünket, de talán jobbra fordíthatjuk a kettőnk életét.

Senki sem törődik azzal, hogy mit akarsz. Ha el kell, hogy csavarják a fejedet, el fogják és semmit sem tudsz tenni ellene. Jobb, ha elfogadod és nem ellenkezel. Inkább élvezd. Egyébként is: mitől félted magad? Ezt is túl fogod élni.

Az járt a fejemben, mit éreznék, ha nem jönnél vissza többé. Éreztem, hiányozna valami az életemből. Talán idővel képes lennék pótolni, de sohasem tudnám maradéktanul helyettesíteni. Megpróbáltam rájönni, mi lehet ez, és mindig ugyanarra jutottam. Bárhonnan közelítettem is meg a dolgot, egyre csak ugyanazt a választ kaptam. (...) Te... csakis te.

Jobb, ha azt akarod, ami nincs, mint ha nem akarod, ami van.

Olyan szerencsés vagyok, hogy szerethetem. (...) Nem az ember dönti el, hogy szenved-e a világban, de abba van egy kis beleszólása, ki mérje rá a szenvedést. Én szeretem a választásomat. Remélem, ő is szereti az övét.

Szerintem a szerelemnek semmi köze az időhöz. Beleszerethetsz valakibe az első pillanatban, de az is lehet, hogy csupán egy év múlva. Ez csak úgy megtörténik... mindig a maga idejében.

Csúfnak se mondanám a csajt, de az biztos, hogy az oroszlán sírva enné.

Mindig visszatérünk ahhoz, amit szeretünk.

A beszélgetés hozzátartozik a barátsághoz. A beszélgetésben megérintjük a másik titkát. Így kerülünk egymáshoz közelebb. Mérlegelés nélkül mondhatunk el mindent. Ám a barátsághoz a hallgatás is hozzátartozik.

Nem szeretsz. Érzem. 

- Hogy engem? vagy magadat? 

Magadban döntsd el.

Hogyan lehet ennyire szeretni valakit? (...) Úgy érezni, életünk olyan szorosan kapcsolódik valaki máséhoz, hogy nélküle nem érdemes folytatni.