2013. augusztus 18., vasárnap

Summer Beach | via Tumblr

Nem ismerjük magunkat. Ez teszi az embert kiszolgáltatottá.


Azért fontos ismerni magunkat, hogy az ne fájjon, ami nem igaz. Ami ellenben igaz, nem baj, ha fáj. Ezt kell megtanulni. Attól többek leszünk. Képesek vagyunk belátni, hogy talán már évtizedek óta nem jól csinálunk valamit, sose csináltuk jól, (...) ebben a pillanatban előreléptünk.



Ha tudod, hogy ismerkedésed önmagaddal egy életen át tart, nem itatod az egereket semmiségek, aljasságok (a kettő ugyanaz) miatt, arra nincs időd. De igenis megálljon a kezedben a toll vagy a tű, ha valami kínosan újat hallasz magadról! Ezt onnan tudod, hogy a belső hang azt mondja: igen. Ez nem rágalom. Ez így van. Az sem baj, ha napokig nem tudsz napirendre térni a magadról szóló rossz hír felett. Minél nagyobb gyakorlatot szereztél az önmagadhoz való őszinteségben, annál rövidebb ideig kínlódsz majd, meglátod.


A magunkra vonatkozó tudatlanság könnye a legkeményebb pénz. A szenvedés gyémántjából verik. Azt a tudást veszed meg rajta, hogy képes légy változni a külvilág valós jelzései nyomán, bármennyire fájdalmas is ez a változás. Illetve, amikor megbizonyosodsz magadban róla, hogy a sértés csak sértés, vagyis igaztalan, akkor néhány magányos, fojtott kiáltással tudd le a rágalom szülte fájdalmat, s többé ne törődj vele azután.



A szánalom (...) a szerelem leggonoszabb ellensége: ha gyűlöltem volna, talán remélhettem volna, hogy egyszer majd megszeretem. De nem gyűlöletet, hanem... szánalmat éreztem, s így tudtam, hogy soha nem lesz bennem iránta más érzés, mint az eltávolító hidegség és iszony.


A jósággal és ártatlansággal az emberek nem tudnak mit kezdeni, s talán ez az élet egyik legnagyobb rejtélye; nem tudnak mihez fogni azokkal az erényekkel, melyeket a természet oly bőkezűen adományoz, melyeket szóban mindenki magasztal, s amelyek aztán csak arra jók, hogy növeljék a boldogtalanságot.


Amikor az emberek félnek a kormánytól, az önkényuralom. Amikor a kormány fél az emberektől, az szabadság.

Van egy régi mondás: amiről nem tudsz, az nem fáj. De igaz ez? Vagy amit ma nem mondunk ki, az kísért holnap? Mindenki tudja, hogy az igazság fáj. De szabaddá is tehet. Mindig kockázatos, amikor őszinte vagy valakihez. Ami engem illet, szerintem az őszinteség megéri. És ki tudja. Lehet, hogy kellemes meglepetés ér.

Izraelben van egy panaszfal. A siratófal. (...) Nincs szívszorítóbb látvány, mint amikor valaki a kövekkel beszél. A kövektől kér. A köveknek sírja el a bánatát. Még mindig jobb, mintha egy embernek mondaná, mert mi, mai emberek, érzéketlenebbek vagyunk, mint a kövek.



- Eltöltjük az életet, s az eltelik, de miért nem élünk is közben, miért tartjuk vissza magunkat!? 
- Mert a legeslegjobban önmagunktól félünk.


Mi, meglett, viselkedős felnőttek, akiktől nem idegen semmi, ami eszejátszó, álnok, hamis; mi, akik már le se kapcsoljuk a suvickos üvegmosolyt, amiben nincs egy fia karát se; bármeddig elmegyünk az őszintétlenségben.


Ha szeretünk valakit, az azt jelenti, hogy kiraboljuk a lelkét, s így rádöbbentjük arra, hogy a lelke hatalmas, kimeríthetetlen és megfejthető. A szenvedést az okozza, hogy nem maradéktalan a rablás. Szenvedünk a bennünk rejlő erőtől, amelyet már senki nem akar kifosztani.


A szerelem éppen abban áll, hogy szerelmünk tárgya önként felruház a zsarnokoskodás

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal