2013. szeptember 22., vasárnap

love the life you live live the life you love. - Bob Marley

Van, hogy valakit ki kell törölnöd az életedből ahhoz, hogy boldog lehess... ez persze nem azt jelenti, hogy nem szereted őt. Csak annyit jelent, hogy magadat jobban szereted.


Volt, hogy megláttad, és megállt a szíved. Tényleg. Meg kellett kapaszkodnod, hogy ne ess össze. Mert van ilyen, még mindig. Amikor azt hinnéd, már senki sem tud megérinteni, hirtelen betoppan valaki, aki felforgat minden addig kiagyalt elméletet, és bebizonyítja, hogy a fele sem igaz, hiszen csak az van, amit a pillanat hoz, az meg hozhat bármit. De a pillanat mulandó. Egyszer még ott van, aztán meg eltűnik hirtelen. Már nem is tudod, hogy milyen volt az a mosoly, az az ölelés, egyszerűen csak azt tudod, hogy volt. Lehet, hogy soha többet nem lesz olyan, vagy már vissza sem jön, de volt - és ezt kell megbecsülni. Azt, hogy amikor kellett, ott voltál a pillanatban, és megtapasztaltad azt, amire más egy életen át vágyik. Érezted, és elfogadtad. Szeretted a pillanatot, és nem bántad, hogy el kell mennie.


Minden pasi olyan, mint a körömlakk. Zsákbamacska. Lehet, hogy jól néz ki, szimpatikus, és a kisugárzásától teljesen készen vagy, csak épp nem illik az életedbe.

Bonyolult vagyok és végtelenül egyszerű.

Bírd még egy picit. Néha csak elég türelmesnek kell lenni. Kivárni, megvárni, és nem elvárni. Szeretni, és nem abban kételkedni, hogy ami történik, az jó - nem lehet más. Aztán persze van, hogy valamiért még várni kell, valamiért még nincs itt az idő, pedig már ott van az orrod előtt. Érzed az illatát, látod a mosolyát, de tudod, hogy még ki kell tartanod egy picit. Ne kérdőjelezd meg, hogy miért, csak élj. Menj tovább magaddal, mosolyokkal kéz a kézben, nem feladva, harcolva, megküzdve minden egyes akadállyal, néha könnyekig hatódva földre zuhanni, sárba taszítva, csináld végig, mert majd ez hozza az életedbe. Nagy harcosoknak nagy harcos jár. Olyan, aki tudja, hogy milyen az, ha fáj, vagy ha az álmaidat éled. Csak vele mehet igazán, mással nem. De a harcosokat néha hagyni kell, hogy járják az útjukat, hogy kitapossák az ösvényt a saját útjukon.


Az élet rövid, függetlenül attól, hogy hány napot kap az ember. Az emberek pedig nagyon értékesek, mindenki, kivétel nélkül, nem számít, hányan olyan szerencsések, hogy az életünk részei lehetnek. A szerelem pedig... a szerelem az, amiért érdemes meghalni. És élni is.


Nem az a kérdés, hogy letértél-e már az utadról, hanem az, hogy mikor jössz rá, hogy már rég nem a te utadon jársz.


A nő legvonzóbb tulajdonsága az önbizalma.


Gyerekként az ember úgy gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bűn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik.


Ha lehetne, egy dolgot kérnék tőled. Ne add fel. Menj bele a kihívásba, és csináld végig. Ne nézz körbe, csak a feladatra koncentrálj. Ha folyton másra koncentrálsz, máris vége. Hagyd, hogy a feladatod irányítson, csak vele foglalkozz. Merj benne lenni, harcolni és nem feladni. Viseld el a fájdalmat, a kellemetlenséget, a nehézségeket, mert azok vezetnek majd előre. Azok visznek el a célhoz. És tudod, lesz, akinek nem fog tetszeni az, amit csinálsz - de te csak folytasd tovább egészen addig, amíg a szíved azt súgja. Csak rá hallgass, senki másra. Hagyd, hogy eltérítsenek, és magadat teszed tönkre. Hagyd, hogy lebeszéljenek az álmaidról, és örökre azt az életet fogod élni, ami tönkretesz, boldogtalanná.


Egy dolgot adhatok: a szeretetemet. Semmi többet. Csak ennek van értéke, nem is akarok mást adni. Felesleges lenne. Ez fog segíteni, előrevinni, ebbe tudsz majd kapaszkodni. Ez ölel majd át, amikor úgy érzed, egyedül vagy, és bizony ő fog megvédeni, amikor majd minden a fejedre omlik. (...) Ha pedig omlik, hagyd csak. Lesz, aki segít felépíteni. Erre való a szeretet: biztat, támogat, és biztosít afelől, hogy bármire képes vagy, ugyanis rá bizony számíthatsz.


Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó... naponta százszor is kimondjuk ezt a szót, de nem is tudjuk, mit beszélünk, amíg nem találkozunk egy igazi "soha többé"-vel. (...) De amikor olyan valaki hal meg, akit szerettünk... akkor, elhihetik, nagyon is jól megértjük, hogy mit jelent, és ez nagyon-nagyon-nagyon fáj. Olyan, mint egy tűzijáték, amely váratlanul kialszik, és minden sötétségbe borul.


Most egy álomképbe vagy szerelmes, és ez a világ legveszélyesebb dolga.


Az elszenvedett sérelem szögesdrótot vont a szívem köré... a szívem jéggé fagyott, és sosem tudok változtatni azon a hidegségen, amelyet akkor érzek, ha erre a személyre gondolok.


Teljes az, aki ember, akinek érzései vannak. Aki mer hibázni, és nem sírni felette, hogy Úristen, most mi lesz. Mi lenne, megy tovább, és harcol, addig, amíg el nem éri a célját. (...) Tudja, hogy mit akar az élettől, és hogy mennyit várhat el magától. Nem a festék, vagy a ruha teszi vonzóvá, hanem a fellépése: ragyog, tündököl, képtelenség elmenni mellette. Tisztában van azzal, hogy butaság a tökéletest keresni, mert olyan nincs. Olyan viszont van, amikor találsz valakit, aki elfogad úgy, ahogy vagy. Hiszen legbelül valójában mindannyian arra vágyunk, hogy azért szeressenek, amilyenek vagyunk. Érezni, hogy "elég az, ami vagyok".

Címkék: ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal